Még mindig veszett nagy hó van. Ez alapveően nagyon örvendetes... lenne, ha nem március közepéhez közelítenénk. Elképzelni sem tudom egyenlőre mennyi idő kell ekkora mennyiségű hó elolvadásához. Ami rossz hír, legalábbis az alattunk lakó sárkány számára, hogy kicsi lánykám nem rajong a fehér hidegért... így nem hajlandó kimozdulni, sétálni, játszóterezni a behavazott tájban. Legalábbis mindenképpen csak mértékkel. A kertet még mindig legalább 60 cm vastagon rejti maga alá a fehérség, egyenlőre azt sem tudjuk, sima, vagy lejtős-e a kert :D Nagyon bízom benne, hogy legalább áprilisra ki fog derülni, és nem csak az elbeszélésekből :D
A havat, és a konfliktusokat elkerülendő ma délután királdultunk... kocsiba be, indulás tavaszt keresni. A hegy aljában már rá is akadunk. Az alattunk lévő kisváros, Chatel-St-Denis napfényben ragyog, láthatunk füvet, bokrot, háztetőt... Napfénytől feltöltődve vágtázunk tovább célunk felé: dínókat nézni. Az őslények ezúttal egy kis porfészek (mondhatnám, ha nem svájcban lenne) mellett ütöttek tanyát, a vasút mellett. Lakókocsis jegypénztár, mellette, a látogatók zsebét kifosztani hivatott műanyag dínók álldogálnak egy asztalon. A lakókocsis büfé sem hiányozhat, bár láthatólag itt a turisták felkészültebbek, és mindenki a hátizsákjából táplálkozik. Végigvágtázunk a túraútvonalon. Másfél órásra ígérték, nekünk fél órába telt. Az ösvény mellett egyenlő távolságra felsorakoznak a letűnt korok teremtményei. Sajnos csak mobilom kamerája áll rendelkezésemre, így azzal örökítem meg a felejthetetlennek koránsem mondható kiállítást. A kiserdő egy tisztásnak enged helyet, ahol a nagyvadak sorakoznak. Ijesztő testtartásba merevedett húsevők, csúszdás hátú hosszúnyakúak, pajkos közepesdínók között sétálunk. Hirtelen távozunk kisebbik csemetém szükségleteit követve.
A bejáratnál szétszórt söröspadoknál helyet foglalva elfogyasztják a gyerekek a joghurtjukat, míg én kitöltöm a feladatlapot, mellyel dínós plakátot lehet nyerni. Kifele menet egy kosárból adagolják a posztereket, nem is ellenőrizve a megoldást... ez is csak amolyan formaság, vagy szülőfoglalkoztató :)
Az apró dínóknál megállunk, anyu előkaparja a maradék pénzét, és kifizeti egy T-rex és egy hosszúnyakú vételárát. A törpék boldogan száguldanak az autó felé, miközben a szél tépi hajukat...
Kocsiba be, irány az állatkert, hiszen korai lenne még hazamenni. A szél továbbra is tombol. Gyermekeimet beküzdöm a jegypénztárhoz, majd a játszótéren túljutva a ketrecbe, kerítés mögé zárt állatokat nézegetjük. Emu, farkas, szarvas, hópárduc, papagáj, kecske, rénszarvas, oroszlán, fácán, medve, tigris... közeljönnek, elsétálnak... megmutatják mennyire kicsik vagyunk. A kiskorúak viszont nagyon élvezik, én meg élvezem, hogy tetszik nekik. A séta végén kakaó-, kávészünet.
6 körül érünk haza. Kinga elájult a kocsiban (most ébredt fel :D), így tudunk Mátéval kettesben lenni, játszani, beszélgetni. Az én kis okos fiam azzal kezdi, hogy mi már mindig költözni fogunk? Mondom miért? A posztereket akarja a falra tenni. Na itt leragadok kicsit a témánál... körbejárom, kifaggatom :) Nem, nem bánja, hogy többször költözünk, szereti, belejött :) Cosmopolita kicsi tündérem :) Szóval úgy tűnik a canton-váltás, a suli váltás neki megy... innentől nincs aggódnivalóm... ma Svejc, holnap Amerika... vagy akármi, vagy valami, vagy bármi :)
