Végre eldöntöttük, hogy megválunk kedvenc házisárkányunktól, és áttesszük székhelyünket egy biztonságosabb zónába. A keresésnél átgondoltuk életvitelünket, így arra jutottunk, hogy nem is kell kert... ugyanis nem használjuk. Sárkánnyal, vagy anélkül sem vagyunk azok az igazán nagy kertészek, így talán ez a kitétel tényleg feleslegessé vált. Nem mondom, hogy egy kis zsebkendőnyi, azaz trambulinnyi, vagy éppenséggel homokozónyi kertecske nem lenne kiváló, na de arról le tudunk mondani. A terasz elég... ha elég nagy :)
És hát csak jobb lenne, ha nem kéne mindenhez kocsiba ülni... ha pl egy-egy bevásárlást el lehetne intézni bringával is. Ha a gyerekek simán bicajozhatnának, mert nem fáradnak el az emelkedőn 100 m után... szóval ilyenek. Az sem ártana, ha kicsit jobb elosztású, esetleg hajszálnyit nagyobb lenne az a bizonyos lakás. Mindezeken kívül nem nagyon szeretnénk megint iskolát váltani, a kantoncseréről nem is beszélve. Egy szó, mint száz beszorultunk Chatel-St-Denis-be. Ez szinte az egyetlen, minden kritériumnak megfelelő település... és persze itt is marha nehéz lakást találni.
Szerencsések voltunk, hiszen rögtön az első lakások között megtaláltuk a számunkra leginkább megfelelőt. Nincs alattunk lakó, csak egy bolt. Kétszintes, teraszos cuki kis csoda egy zsákutcában, a központban. Kompromisszumok persze itt is vannak, hiszen nincs parkolóhely... viszont lehet bérelni az önkormányzattól... még ha kicsit várni is kell rá. Suli, ovi 2 perc. Szóval szuper! Két napja megkaptuk a szerződést is, és mivel ma elutazunk, tegnap este találkoztunk a tulajokkal is egy kics csevejre... és itt jött a feketeleves... a szerződét aláírva átnyújtottuk, a lakást végignéztük. Az emeleten, mint kiderült a svájci előírásoknak nem megfelelően nagy ablakpárkány van, alacsony elhelyezkedésű ablakokkal. A tulajdonosok tartoznak felelősséggel a lakók biztonságáért, így át kell gondolniuk még, hogy ezt vállalhatóan biztonságossá tudják-e tenni kisgyermekek részére... A szerződés aláírattatásával meg csak azt akarták kideríteni, vajon komolyan gondoljuk-e, tényleg kell-e a lakás. Micsodaaaaaa?????? Nem akkor szoktak szerződéssel jönni, ha a felek kölcsönösen megállapodtak a szerződés tárgyában, kölcsönösen elfogadva a feltételeket? Ha a komoly szándékainkról akartak csak megbizonyosodni, elég lett volna egy szándéknyilatkozat, nem? Egy másik lakást, amire igen esélyesek voltunk, visszamondtunk, hiszen ehhez a házacskához már aláírtuk a szerződést!!! Két pad között a földre?
Most várunk. Azt ígérték ma estére meghozzák a döntésüket. Mi ne aggódjunk... jó vicc.
Nem értem én ezt a svájci túlbiztosított világot. Az emberek annyira félnek a pofáraeséstől, hogy korlátokat állítanak maguk köré, hogy szinte mozdulni sem lehet... na ja, ha nem teszünk semmit, a sérülés kockázata is minimalizálódik. A tulajdon védelme mindenek előtt... még talán az embereknél is fontosabb. Okéoké, értem én, hogy Svájc = biztonság, na de hogy valaki vállalja annak kockázatát, hogy egy család az utcára kerüljön, mert ő nem meri vállalni a felelősséget, és nem mer bízni másokban... habár tudták előre, hogy mekkorák a gyerekeink... akkor miért választottak minket?
Na de fő az optimizmus... és ha ez nem jön be, még mindig van egy bő hónapunk másik lakást keresni... röhej.
Vagy még haza is mehetünk. :)
