zajlik az élet...

... hol is kezdjem...
Itt voltak Nanáék egy hetet... én közben hazarepültem fogorvoshoz, Peti meg Orlandóban tanyázott...
Kedden bánat-, és örömkönnyek viharában minden, és mindenki visszarendeződött...

Szerdán volt az iskolai orvosi vizsgálat. Máté szuperül viselkedett! Igazán büszke lehettem rá! Mivel hallásvizsgálat is szükséges, és az én kicsi fiam a háta mögül sugdosott francia szavakat nem volt hajlandó elismételni, péntekre egyeztettünk időpontot, fejhallgatós, gépi vizsgálatra.

Délután megérkezett Peti elkavarodott bőröndje is. A kedves, és segítőkész kézbesítő
mosolyogva nézte végig, amint felküzdöm a negyedikre... de megérte... drága uram megint istenien vásárolt! A mostani zsákmány 1-1 pár cipő (Solange-nak is), néhány póló, két farmer, meg egy farmerdzseki. A kicsomagolást követően átmentünk Andiékhoz, hiszen a lányának is jutott a vásárfiából. Itt ugyanis nem lehet kapni 42-nél nagyobb női cipőt. Lazán tanácsolták nekik, hogy nézzenek körül Hollandiában, vagy Németországban! Hát ezért mozgósítottuk kiküldetésben lévő páromat, hogy ha már úgyis vásárol, vegyen Solange-nak egy 43-as topánkát. A választás annyira jól sikerült, hogy a leányzó szinte ugrált örömében! Andinak elvittem a fogorvosi turnémról hozott túró-rudi szállítmányt, egy kis sportszelettel, és házi baracklekvárral megspékelve. Az elmúlt hetekben kötött hupikék mellényt is ráhagyományoztam... és milyen jól tettem!!! Istenien áll neki! Máté szokásához híven eltűnt Guillome-mal az emeleten, Kingus meg elfogyasztotta jól megérdemelt, isteni kakaóját. 7 körül indultunk csak haza, miután megbeszéltük, hogy 9-én Andiéknál tartjuk kicsi lányom második szülinapját. Mint kiderült, pont aznapra akartak meghívni minket ebédre, én meg épp el akartam őket hívni, hogy ünnepeljenek velünk... hát így... erős az összhang :)

Csütörtökön minden simán ment... egészen este fél 7-ig, amikor is a hálószobánkból jövő sikításra, és sírásra lettem figyelmes... berohantam... Máté füléből ömlött a vér... a radiátorról - ahonnan az ablakon át szokta figyelni a külvilág eseményeit - leugrott... a füle beakadt az ágyunk sarkába, és elszakadt. Hívtam Petit, rohanjanak a kórházba. A portás, és az orvos már régi ismerősként fogadták őket, Tét kis kaszkadőrként jellemezve. Röpke 3 óra várakozás után (miután a kis lurkó édesapja ölében elaludt) orvossal is találkoztak. Ugyanaz volt, aki 10 napja visszarántotta a könyökét a normális helyzetébe. Kicsi fiamnak 5 öltéssel varrták össze a fülét! Az első két öltést átaludta, de utána jött a kapálózás. Hárman fogták le. A könyöke persze ismét kiugrott, de legalább azt már rutinosan rakták azonnal vissza. Tíz napig antibiotikumot kell szednie, hogy a porc el ne fertőződjön. Akkor varratszedés, ellenőrzés, majd 1 hónap elteltével el kell kezdeni masszírozgatni a porcos részt, egy méregdrága csodakrémmel - itt Peti megjegyezte, hogy nekem sosem lesz kenceficém ennyiért -, ami segíti a varratok okozta csomók felszívódását. Mindezt 9 hónapon át!!! Ha belegondolok, hogy állítólag amit 30 napig csinálsz, az szokássá válik... lassan Ferengi lesz belőle. De hogy a fenében fog egy olyan lányt találni, aki hajlandó minden nap a fülét masszírozni? :D

Talán e szerencsétlen baleset következtében a mai hallásvizsgálat enyhén szólva félresikerült. Bár nagyon figyeltünk rá, hogy a füle ne sérüljön a páciensnek, csimotám oly mértékig begubózott, hogy gyakorlatilag semmilyen együttműködésre nem lehetett rábírni. Tök süketnek tettette magát. Olyan testhelyzetet vett föl, mintha a fejhallgató súlya agyon akarná nyomni. Hosszas rábeszélésem, ígérgetésem ellenére sem tett semmit az ügy érdekében, így kénytelenek voltunk újabb időpontra bejelentkezni... 15-én, reggel 8:30... csapó 2.
A visszaúton (kb. fél óra az irodáig) végig nyafogást kaptam osztályrészül, némi tiltakozással vegyítve. Komolyan el kellet időnként számolnom tízig, hogy ne durranjon el a fejem! Egy rendkívüli Mekis búűző uzsonnát beiktatva hatalmas sétát tettünk a tóparton. Napoztunk, szaldgáltunk/tak, kavicsot dobáltunk/tak. Végül isteni délutánt töltöttünk együtt.

A vacsi, fürdés simán zajlott. Az esti mesét Máté megköszönte... 9 óta mindkét gyerkőcöm az igazak álmát alussza :)
Minden jó, ha jó a vége. :)

elszakadva

Ülök a reptéren. Várom a gép indulását. Mátétól nagy jóutatpuszit kaptam otthon, Kinga velem akart jönni. Nanu és Kálmán Kati maradtak velük. Apa Orlandóba ment, dolgozni, anya Budapestre fogorvoshoz. Már most rettenetesen hiányoznak... csak szombaton jövök vissza. Remélem nem lesz semmi gond... se itt, se ott, se amott.

Karfájás :(

Ma délelőtt itthon lógattuk a lábunk, majd fél dél körül felkerekedtünk... sétáltunk vagy 3 órát. Voltunk a shopping centerben, ahol elhagytuk Kingus alvómaciját... talán holnapra meglesz, ha az esti takarításnál előkerül.

Voltunk Starbucksban kávézni... kicsi lánykám édesdeden aludt a babakocsiban, míg mi, a gyönyörű nagy fiammal ücsörögtünk... én kávéztam, ő sütizett, és beszélgettünk, meg újságot olvastunk.

Amikor Kingus is felébredt, elmentünk a játszóházba, ahol lenyűgözték gyermekeim az épp ügyeletben lévő házigazdákat... egy darabig... ugyanis 2 óra múlva Máté odacsapott egy kisfiúnak, aki, valljuk be, elég idegesítő volt, de mégiscsak egy alig másfél éves fiúcska. Felvetettem, hogy talán ideje lenne hazamenni, mire a drágám bemenekült a házikóba, és onnan rugdosott kifelé, az orromra vágta az kisablakot, hisztizett, hangosan dacoskodott... meggyőztem, kimászott... majd miután szépen csöndben próbáltam vele megértetni, hogy nem szép dolog verekedni, rugdosódni, csapkodni, és beígértem a hazamenetelt, még hangosabb, és látványosabb hisztiben tört ki az én tündéri kisfiam. Hangos üvöltések, és nekemfeszülés kíséretében próbáltam felöltöztetni a szintén kicsit méltatlankodó húgát, mire elhagyhattuk a tetthelyet.

Kint pillanatok alatt lecsillapodott... visszamentünk bocsánatot kérni... a 2 hölgy megkérdezte, ugyan miért? Miért is akarom én, hogy bocsánatot kérjen a fiam... mondom mert nem tartom helyes dolognak a csapkodást, lökdösődést, verekedést... itt mintha kicsit megenyhültek volna kritikusaim, de azért erős megítéltetésben volt részem... itthon már dühített a dolog: mégis milyen jogon veszik a bátorságot ahhoz, hogy ítélkezzenek felettem... nem tuszkoltam vagy húztam befelé Mátét, nem erőltettem a bocsánatkérést, csak kértem szépen... odakint sem ütlegeltem vagy szidalmaztam... mégis úgy gondolom éreznie kell, hogy ahogy a játszóházban viselkedett, nem elfogadható, még ha elnézzük is neki, a dackorszakra hivatkozva...

Hazafelé tündibündi lett megint... itthon aztán sehogy sem akaródzott elindulni a negyedikre (mondjuk nem csodálom), és addig addig hülyéskedtek gyermekeim, míg Tének kicsavarodott valahogy a keze... azt mondja belém akadt, és megcsavarodott. Innentől kezdve megint üvöltés, mert fájt neki.

Fél 9-kor Peti elvitte a kórházba... fél óra múlva hívott, hogy mit evett ma Máté, mert hányingere van... azóta semmi hír... remegő gyomorral várom hazatértüket.

tavasz!!!

Ma reggel késve indultunk oviba... 8:45-től lehet menni... mi 38-kor még pizsiben reggeliztünk. :D
Lezúztunk a negyedikről, bevágódtunk a kocsiba, és nyomás. Röpke félórás késéssel érkeztünk. Sebaj... Máté így is örült az ovis napnak!

Ha már autóztunk, Kingussal legurultunk a barkácsboltba, falapot venni a krétafalhoz. Egyúttal az ócskáshoz is beugrottunk, hisz mindig annyi jópofa dolgot találunk... meg aztán Borkának is megígértem... ilyenek voltak most:

és hogy hogy jön ez a tavaszhoz? Lomtalanítás van a barkácsboltba vezető úton... tavaszi nagytakarítás...

Alighogy hazaértünk, már mehettünk is vissza Téért... a gyönyörű napsütést megint a játszótéren élveztük, Máté ovis barátjának társaságában... igen... van már barátja... Adam! :D... just like home... legalább könnyű megjegyezni :D

egy nyugodt nap

Ma reggel korán keltünk, hiszen oviba mentünk... végre!!! 3 hét kimaradt... az első kettő betegség miatt, a harmadikon szünet volt.
Té megint nagyon jól érezte magát, és ismételten elbűvölte az óvónőket... érkezésemkor újfent superlativusokban beszéltek róla... már amennyit megértettem szegényes francia (nem)tudásommal.
Kingussal közben mostunk egy adagot, majd - miután reggel kiderült, hogy nem mehet 2 évesen az oviba, hiszen csak 2 és fél éves kortól fogadhatják a törpéket - interneten kutakodtunk másik ovi után... nem leltünk egyet sem. Így főállású anyai létem októberig tolódik... vagy tovább... ki tudja :)
Az ovi utáni másfél órát a hegyi játszótéren töltöttük, hiszen végre-végre tavaszodik! Gyönyörű, bár még bágyatag napsütés, szaladgáló gyerekek, finom bolti sütifalatok... mi kell még? Hazaérve kicsi lánykám már zuhant is az ágyba... én is mellé... csak a telefonom rezgésére keltem fel. Okos nagyfiam meg nyugodtan, és csöndben várt rám...
A délután csendben, vagy legalábbis nyugalomban telt. Főzőcskéztünk/tem, volt sok játék, mese. Amíg leszaladtam a mosókonyhába (ahogy most is kéne), Máté félretűzte kishúga haját, a kedvenc csitt-csattal... Rövid locsipocsi, kis Dora, majd alvás.
Az esti Mátéhisztitől eltekintve igazán ideális napnak mondható... :)

sűrű hétvége...

Az utóbbi pár nap annyira jól sikerült, annyi programunk volt, hogy nem tudtam rászánni magam az írásra...

Pénteken találkoztunk végre Andiékkal. A Tropicarium melletti kis állatkert volt a cél, ahova állítólag hótigris érkezett... na őt nem láttuk. Ennek ellenére nagyon klassz sétát tettünk az állatokat nézegetve... egy probléma volt csak: olyan hideg lett, hogy majd megfagytunk. A gyerekek persze ide-oda szaladgáltak, nem éreztek sem fáradtságot, sem hideget. A hidegre való tekintettel nem tartott tovább az egész másfél óránál, amikor is Andi javaslatára náluk folytattuk a bulit. Egy tanyán élnek, ugyanis a nagyszülők gazdálkodásból tartják fenn magukat. Na ott aztán nem kell a kocsiktól tartaniuk... a gyerekek futhatnak kedvükre, amíg csak bírják... gyönyörű a környék, csupa zöld, dimbes-dombos táj. Vendéglátóink megérkezésünk pillanatában előkerítették a már félretett duplókat, kisebb gyerekeknek való játékokat, amit csemetéim rövid időn belül nagy örömmel birtokba is vettek. Klassz délutánt töltöttünk együtt... volt játék, beszélgetés, palacsintázás, társasozás. Kaptunk a végén emlékbe fotókat is kinyomtatva, az állatkerti pillanatfelvételekből. Aminek a legjobban örültem, hogy Andi egy egész dossziényi prospektust, leírást állított nekünk össze, a környékbeli programokról, a szórakozási lehetőségekről, a fontos tudnivalókkal egyetemben.
Induláskor még meghívást kaptunk egy szombat délutáni közös bowlingozásra... örömmel elfogadtam.

Másnap reggel apa elvitte a gyerkőcöket játszóterezni, míg én itthon végignyaltam a lakást... kipucováltam, ami csak időmbe belefért. Kingus hazafelé elaludt... minthogy előző nap meghívtam a házunkban lakó egyetlen ismerősünket palacsintázni (a változatosság kedvéért), így igazi szorgos háziasszonyként a takarítást főzőcskézés követte... a következő napirendi pont az összeszedelődzködés, indulás volt. Andiék már a bowling-teremben voltak, édesanyjával, öccsével, és családjával, meg Andi barátnőjével. Hihetetlen módon magyarokkal voltunk körülvéve! A bowling azt hiszem nem az erősségem... biztosan nem vállalok oktatást... viszont ismét jól éreztük magunkat! A gyerekeknek való tekepályán Máté hihetetlenül ügyesen játszott... a jövő reménysége. A játék után még maradtunk egy kicsit beszélgetni... Kingus eközben rendkívül jól szórakozott: fel-le rohangált, hátán a hátizsákommal, boldogan sikítozva, közben lenyomott egy-két bögre kakaót... Mátét a játékgépek kötötték le.

A késői hazaérkezés sem vette azonban kedvünket, hogy ma reggel ismét útra keljünk. Ezúttal is Lausanne felé vettük az irányt, és a GPS útmutatásait követve nagy nehezen eljutottunk az Olympiai Múzeumba. Itt a gyerekeket a nagy rohangálásban néha már-már elvesztettük a szemünk elől, de hála égnek végül mindig meglettek :)
Képek alant...

A délutánt nyugodt családi környezetben töltöttük szerény hajlékunkban, kipihenve az elmúlt 3 nap fáradalmait...

ismerkedés

Ma mosónapom volt... megint. Ilyenkor igyekszem jobban szervezni a kimozdulásokat, ne kelljen feleslegesen megmásznom a 4 emeletet. Mivel ez a hét oviszünet (mikor is lenne, ha nem közvetlenül 2 hét betegeskedést követően...), nem siettük el az elindulást. Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, mely alapvetően meghatározta a hangulatomat, ezáltal a gyerekekét is... elképesztő mennyivel könnyebben kezelhetőek szép időben...
11 körül kerekedtünk csak fel, egyszáldzsekis, tornacipős szerelésben... jaj de jó is volt! Séta apához, közös szendvicsezés, posta, majd haza. Hazafelé beugrottunk egy játszóházba, amiről múltkor az orvosi rendelőben mesélt egy kedves indiainak tűnő hölgy, tökéletes angolsággal. Épp csak bekukkantottunk, megígérve, hogy 3 körül visszatérünk... na ja. Mire hazaértünk, Kinga elszenderült a babakocsiban. A bevásároltakat egy hatalmas szatyorba tuszkoltam, a lányomat kikaptam a kocsiból, majd a lábam, és valószínűleg a fülem segítségével összecsuktam a kocsit, és bepakoltam a Sharanba. Kingus édesdeden aludt, a karomban lógva. Amikor vállamra emeltem a felcipelendő vásárfiát, kis híján összerogytam, de megembereltem magam, és szinte felszökelltem a negyedikre... kicsi lányom még mindig szunyált... a lakásba csörtetést, ágyba fektetést is végigaludta. Mátéval egy darabig a konyhában diskurálgattunk, majd ki-ki ment a maga dolgára. Té egy üveg szörppel bevonult a kis kanapéra, szokásos délutáni ejtőzésére, míg én levetettem magam a számítógép elé, épp csak megkukkantani a levelezésemet, a facebookot, és egy pillanatra a babás fórumot, amiből azóta kinőttek a gyerekek. Röpke fél óra elteltével lett csak gyanús, hogy egy szösszenést sem hallok a másik szobából... kisettenkedtem... az én nagy, sohadesohanemalszom fiam ivás közben elbóbiskolt. Ily módon visszarogytam székembe, és élveztem a csöndet... legalább 1 órán át kötögettem, és videóztam! 4 óra tájékán magához tért elsőszülöttem... fél 5 körül ébresztettem a törpét. Közben beszürkült az ég, de a rosszkedv elkerült... naná... milyen gyönyörű ajándékot kaptam csemetéimtől: másfél óra csendet, nyugalmat, pihenést!
Miután elintéztük mosodai tevékenységünket, negyed 6 körül értünk vissza a játszóházba. Ott egy nagyon kedves hölgy fogadott minket, és vett szárnyai alá. Elmondott minden tudnivalót töviről hegyire, angolul (!). Mint kiderült, a város támogatja őket, hogy a kisgyermekes anyák és csimotáik könnyebben visszailleszkedjenek a társadalomba... hogy anyu eleressze a kicsit, hogy az más gyerekeket is megismerjen, játsszon velük, találja meg a helyét, hiszen ez mindkettőjük érdeke... hogy anyu beszélgethessen más szülőkkel, ne érezze magát bezárva, egyedül, kiszakítva a társaságából... szóval ide ismerkedni jön mindenki... és mindezt teljesen ingyen! Olyannyira, hogy még a kávé, és a keksz is ingyen van! A játékok szuperek... minden délután lehet menni... a nyitvatartási időn belül akkor érkezünk, és távozunk, amikor csak akarunk! Vannak szabályok, de értelmesek.
Mi is ismerkedtünk... egy nagyon helyes anyukával beszélgettem, a zárásig hátralévő 10 percben. Egy szó mint száz, elképesztően jó kezdeményezésnek tartom! Igyekszünk sokat oda járni, hogy esélyt adjunk barátságok kialakulásának, nyelvtanulásnak... bár, ha mindig lesz vki, aki angolul szól hozzám, a franciát nem nagyon fogom megtanulni... de majd meglátjuk :)