Ma mosónapom volt... megint. Ilyenkor igyekszem jobban szervezni a kimozdulásokat, ne kelljen feleslegesen megmásznom a 4 emeletet. Mivel ez a hét oviszünet (mikor is lenne, ha nem közvetlenül 2 hét betegeskedést követően...), nem siettük el az elindulást. Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, mely alapvetően meghatározta a hangulatomat, ezáltal a gyerekekét is... elképesztő mennyivel könnyebben kezelhetőek szép időben...
11 körül kerekedtünk csak fel, egyszáldzsekis, tornacipős szerelésben... jaj de jó is volt! Séta apához, közös szendvicsezés, posta, majd haza. Hazafelé beugrottunk egy játszóházba, amiről múltkor az orvosi rendelőben mesélt egy kedves indiainak tűnő hölgy, tökéletes angolsággal. Épp csak bekukkantottunk, megígérve, hogy 3 körül visszatérünk... na ja. Mire hazaértünk, Kinga elszenderült a babakocsiban. A bevásároltakat egy hatalmas szatyorba tuszkoltam, a lányomat kikaptam a kocsiból, majd a lábam, és valószínűleg a fülem segítségével összecsuktam a kocsit, és bepakoltam a Sharanba. Kingus édesdeden aludt, a karomban lógva. Amikor vállamra emeltem a felcipelendő vásárfiát, kis híján összerogytam, de megembereltem magam, és szinte felszökelltem a negyedikre... kicsi lányom még mindig szunyált... a lakásba csörtetést, ágyba fektetést is végigaludta. Mátéval egy darabig a konyhában diskurálgattunk, majd ki-ki ment a maga dolgára. Té egy üveg szörppel bevonult a kis kanapéra, szokásos délutáni ejtőzésére, míg én levetettem magam a számítógép elé, épp csak megkukkantani a levelezésemet, a facebookot, és egy pillanatra a babás fórumot, amiből azóta kinőttek a gyerekek. Röpke fél óra elteltével lett csak gyanús, hogy egy szösszenést sem hallok a másik szobából... kisettenkedtem... az én nagy, sohadesohanemalszom fiam ivás közben elbóbiskolt. Ily módon visszarogytam székembe, és élveztem a csöndet... legalább 1 órán át kötögettem, és videóztam! 4 óra tájékán magához tért elsőszülöttem... fél 5 körül ébresztettem a törpét. Közben beszürkült az ég, de a rosszkedv elkerült... naná... milyen gyönyörű ajándékot kaptam csemetéimtől: másfél óra csendet, nyugalmat, pihenést!
Miután elintéztük mosodai tevékenységünket, negyed 6 körül értünk vissza a játszóházba. Ott egy nagyon kedves hölgy fogadott minket, és vett szárnyai alá. Elmondott minden tudnivalót töviről hegyire, angolul (!). Mint kiderült, a város támogatja őket, hogy a kisgyermekes anyák és csimotáik könnyebben visszailleszkedjenek a társadalomba... hogy anyu eleressze a kicsit, hogy az más gyerekeket is megismerjen, játsszon velük, találja meg a helyét, hiszen ez mindkettőjük érdeke... hogy anyu beszélgethessen más szülőkkel, ne érezze magát bezárva, egyedül, kiszakítva a társaságából... szóval ide ismerkedni jön mindenki... és mindezt teljesen ingyen! Olyannyira, hogy még a kávé, és a keksz is ingyen van! A játékok szuperek... minden délután lehet menni... a nyitvatartási időn belül akkor érkezünk, és távozunk, amikor csak akarunk! Vannak szabályok, de értelmesek.
Mi is ismerkedtünk... egy nagyon helyes anyukával beszélgettem, a zárásig hátralévő 10 percben. Egy szó mint száz, elképesztően jó kezdeményezésnek tartom! Igyekszünk sokat oda járni, hogy esélyt adjunk barátságok kialakulásának, nyelvtanulásnak... bár, ha mindig lesz vki, aki angolul szól hozzám, a franciát nem nagyon fogom megtanulni... de majd meglátjuk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése