otthon

Otthon voltunk az őszi szünetben. Itt minden szünet 2 hetes, ami remek alkaloma hazarándulásra. Előre egyeztettük a Gotthárdi Mamával, hogy gyereknyaraltatás lesz nála kerek 1 hétig!
Okt. 14-én, pénteken indultunk Vevey-ből, amikor apjuk befejezte az aznapi munkát, azaz kb. este 6-kor. Szinte kibírhatatlanul hosszú autózást követően hajnalban érkeztünk haza. Mama hihetetlen boldog volt, csakúgy mint a törpék. Amikor vasárnap Petivel ismét kocsiba ültünk, csemetéim egy könnycsepp nélkül búcsúztak... én idegesen fészkelődtem székemben hazafelé, lelkiismeretfurdalás gyötört: anyafüggő kicsi Kinga nem túl kicsi egy anyától független nyaraláshoz??? Az idő meghozta a választ: áááá dehogy!

Peti kedd hajnalban repült Milánóba melózni, és onnan már vissza Vövébe...
Szerdától én hihetetlen kényeztetésben vettem részt: Katival mentünk wellnessezni... jóóóóóóó volt!!!
Pénteken mentem haza, kipihenve, feltöltődve, majd azon melegiben el is indultam a gyerekekért, Gotthárdra. Anyu bulival készült szombat délutánra... az egész régi társaság összegyűlt szentendrei rezidenciánkon. A buli előkészületeiben nem kellett részt vennem, igazoltan voltam távol: csak aznap délutánra értünk haza a törpékkel.

Ezután még egy hetet töltöttünk otthon... barátnőztünk, én moziztam, gyerekek dédiztek, sőt, még Palotás Petra könyvbemutatóján is voltam Zituval, ami nagyon jó volt, részben a jó kis csajos este miatt, másrészt az esemény hangulata miatt. Ráadásul amikor elkezdtem olvasni Petra könyvét, kiderült, hogy egy nagyon jól megírt, szórakoztató irományt tartok a kezemben. :) Végre hosszú beszélgetésbe mélyedhettünk Zituval, egy ízletes görögös vacsora mellett. Eljött velem Szentendrére is, hogy kicsit élvezhesse gyermekeim társaságát :)

A szombat indultunk haza. A reggelt hajfestéssel kezdtem, majd szakadatlan pakolással folytattam. Sikerült megint úgy feltölteni amúgy nem kicsi autónkat, hogy nem láttam ki a hátső ablakon. Amikor végre elindultunk, beugrottunk még a doktor néninkhez receptért, ugyanis Máté időközben összeszedett egy jó kis köhögős vírust. A recepttel elrohantunk a Corába, majd miután kiderült, hogy a Rectodeltet hűtve szabad csak tárolni, amihez a patikustól kaptunk egy pofás hűtőtáskát (köszönöm!), beugrottunk a boltba fagyasztott spenótért, hűtőakku gyanánt. Végre valóban elindulhattunk vissza, Kinga hazája felé... kicsi lányom ugyanis számtalanszor elismételte magyarországi tartózkodásunk idején, hogy ő már bizony szeretne hazamenni, az ő hazájába, mert ez Gotthárdi Mama hazája, meg Nana hazája, sőt még a saját lakásunk sem az ő hazája, hanem Pannikáé. :) :(

Szóval kifelé robogtunk az országból, GPS nélkül, a (majdnem) ismeretlenbe. Münchenbe, a szállodába persze közel gond nélkül odataláltunk...kisebb-nagyobb megszakításokkal "csak" 7 és fél óráig tartott a kb. 705 km. Becsekkoltunk, felmentünk a szobánkba, ahol is rájöttem, hogy egy-két dolog a kocsiban maradt. Gondolkodtam hogyan is kéne megoldani, hogy a gyerekeknek ne kelljen lejönniük velem... ha a kártyát kiveszem a helyéről, elalszik a lámpa, kikapcsolódik a tv... két csemetém vak sötétben marad, amit nem hiszem, hogy túl sokáig tűrtek volna hang nélkül, a lelki vetületéről nem is beszélve. Szóval más megoldás kellett... ha bent hagyom a kártyát, akkor én nem tudok bejönni. Ha kopogok, Máté meghallja, és megy ajtót nyitni... ez jó... igenám, de az ajtó olyan nehéz, hogy egy közel 5 éves gyerek megmozdítani sem tudja, kívülről meg nem lehet segíteni amíg legalább résnyire ki nem nyílik... ez sem jó. Tehát mégiscsak fogtam a pizsamás gyerekeket, és lecaplattunk mindannyian a parkolóba. Felkaptam a szükséges esszcájgot, és visszamentünk. Minek kellett ezen ennyit agyalni? :D

Reggel nem kapkodtunk, kényelmesen indultunk reggelizni. Na de amire nem számítottunk, az a tömeg... annyian voltak az étkezőben, hogy szinte mozdulni nem lehetett. Nem volt mit tenni, mentem elintézni a felolvadt spenót pótlását (az olvadásnak a hűtőtáska látta kárát, ugyanis a spenót kifolyt, szép mocskoszöld foltot hagyva maga után :D)... kaptam is egy zacskó jeget! Na ez tuti volt hazáig!!!
A hűtés megoldása után ismét reggelizőhelyet kerestünk... két kedves német hölgy mellett ültünk le. A gyerekek nagyon édesek voltak, nevetgéltek, hancúroztak, úgyhogy szomszédaink remekül szórakoztak. Mire kezdett melegedni a helyzet, már be is fejeztük az étkezést, így felkerekedhettünk, hogy folytassuk utunkat.

Fél 11 körül keltünk útra. 5 percen belül álló dugóban találtuk magunkat... miután végre kikecmeregtünk, egy darabig egész jó tempóban haladtunk. A GPS hiánya csak St-Gallen felkutatásánál jelentett gondot, ugyanis nem találtam. A 15 km hosszú alagút Arlbergnél már erősen gyanús volt, így Peti telefonos segítségét igénybe véve, visszakanyarodtunk. A röpke másfél órás kitérőt követően simán megtaláltam a határátkelőt, így immár magabiztosan haladhattunk svejci utakon a Genfi-tó irányába. Néhány dugó, és rövidke eltévedésünk következtében a második napi 520 km 680-ra duzzadt, amit majd 9 és fél óra alatt sikerült megtennünk. Vidáman, ám hullafáradtan kászálódtunk ki a kocsiból, végre megérkeztünk... jó volt látni apát, jó újra itthon (ha talán átmeneti is). :)