csak hogy legyen még egy bejegyzés ma :)

Mostanában ritkán ülök le blogot írni. A jó ég tudja miért. Talán kezdek itt otthonosabban mozogni, nem a gyökereimbe kapaszkodok minden pillanatban. Vagy épp azért, mert minden napra jut valamilyen elfoglaltság. A gyerekek oviban-suliban. Pontos időbeosztás szerint éljük napjainkat. Igaz, délutánonként már általában itthon kuksolunk, de akkor sem a blogolás az első. Pedig továbbra sincs sok barátunk. Nekem Andi jóformán az egyetlen. Peti egész nap az irodában... talán ott van barátja, de szerintem nincs igazából. Igaz, nem tudom milyen a férfibarátság... haverság? Igazi mély barátság? Vajon mindent megbeszélnek egymással, ahogy mi csajok? Andi igazi jóbarát! Azt hiszem kölcsönös támaszt jelentünk egymásnak, még akkor is, ha ő már hosszú évek óta él "idegenben". Nagy szerencsénk volt egymással... vagy a sors keze? A lényeg, hogy nem vagyunk egyedül :)
A gyerekek barátkoznak, de továbbra is emlegetik az otthoniakat. Máténak ugyan van itt a suliban vagy 4-5 jó barátja, de a legjobb barátok még mindig Szentendrén vannak. Pannika, Ádám, Mészáros Máté, Milán (aki unokatestvére), és akiknek nem mindig jut eszébe a neve, de tudom, hogy barátként gondol rájuk... "az a kislány, aki közel lakik a házunkhoz, és szoktunk hozzá menni" (Vanda Liszka), vagy "a másik barátom az oviból" (Csani)... és még sokan mások.
Engem személy szerint nem zavar, hogy bezárkóztunk. Sokkal több időm jut magamra, a "dolgaimra".
Elkezdtem Andi révén bohócdoktoroknak készülő köpenyekre motívumokat varrni. Hétfőn adtam le az első adagot. Szerencsére nagyon elégedettek voltak a munkámmal. Csak azt hallottam, hogy "génial"! A félreértések elkerülése végett, ez nem jelenti, hogy zseniálisnak tartanának, csak simán nagyszerűnek ítélték a munkámat... nagyon hízelgő :) És nem kevésbé az, hogy azon nyomban ki is fizettek, sőt, januárra beígérték a következő megbízást :) Szóval nem hoztam szégyent sem Andira, sem magamra... amitől azért nem igazán féltem :D
Az ékszereimből még nem adtak el semmit... sebaj, elajándékozgatom... úgy talán lesz, aki örül neki.
A fali magasságmérőnek sem lett gazdája, de majd találunk.
Viszont egy kedves barátném férje ma rendelt tőlem két noteszt :) Talán így, kicsiben kell kezdeni :)
Ééééés december 19-től én leszek Kemény Kriszta új kéznyűvésze a Foltboltban. Ez is valami. Szóval alakulunk...
Azért néha jövök, és beszámolok! Bence kedvéért :)

karácsony svájciasan

Ez az új design alaposan kibabrált velem... nincs bejelentkező oldal, nem tudtam belépni, hogy írjak :( Kicserélem egy másikra, hátha az jobb lesz :)

Na, de amiről írni akartam...
Ahogy közeledik a karácsony, az ember lánya nézelődik, bekukucskál ablakokon (ha épp úgy adódik), kirakatokat, weboldalakat nézeget. Ismerősök körében is óhatatlanul felerül a téma. Így van ez velem/velünk is... naná! Idegen kultúrában, országban, vagy csak új helyre költözvén még inkább így van ez. Ki kell tapasztalni mik a helyi szokások. Hát mindenesetre kicsit mások, mint otthon. Először is itt a Mikulás karácsonykor jön. December hatodikán csak a mi gyerekeink kaptak szerintem kis ajándékokat. Itt csak a nagyobb városokban lévő katolikus egyházak szerveznek Mikulás-ünnepséget hatodikán. Furcsa ez nekem... ezek szerint mi otthon igencsak vallásos hagyományokat követünk, minden meggyőződésünk ellenére. Mondjuk otthon sosem tudtam eldönteni, hogy ki hozza a karácsonyi ajándékot. Mivel a családunk nem igazán templomba járó fajta, az angyalkák nehezen emészthetőek számomra, bár tagadhatatlanul vonzó teremtmények. Jézuska közreműködését még nehezebb volt befogadnom. Nagyon sok helyről hallottam, hogy ő hozza az ajándékokat. Még olyanoktól is, akik egyáltalán nem vallásosak. De ha nem hisznek benne, akkor miért mondják? Akkor már inkább az angyalkák :D
Egy könnyebben elfogadható álláspont, hogy a Mikulás az ajándékozó. De akkor most hogy is van? Jön 6-án egy kis étvágygerjesztővel, majd visszatér karácsonykor az igazi meglepetésekkel? Elég faramucin hangzik, de hát nagyobb dolgokat is megmagyarázott már az emberi találékonyság.
Lényeg a lényeg, hogy itt a karácsony kicsit más, mint otthon. Kezdődik a Mikulással, és a karácsonyfával folytatódik. Ugyanis sok helyen már most áll a feldíszített karácsonyfa, a 24-i (vagy 25-i?) fellépését várva. Ahogy megtudtam, sok faluban ingyen fát kapnak a helyiek, mert úgyis olyan sok van. És ha már megvan a fa, miért nem aggatnának rá díszeket? Na igen, de akkor hol itt a meglepi? Sok erkélyen látni szintén tetőtől talpig felöltöztetett fákat... mi azért tartjuk magunkat a bevett szokásokhoz.  Csak szenteste napján díszítünk. Ezúttal az itthon talált kacatok lógnak majd a fán, nem veszek fölösleges bolti csodákat.
Szóval a fát már mi is megvettük. A lépcsőházban lakott mostanáig, egy szép szürke cserépbe ültetve. Igen ám, de ma feljött a közös képviselő, és rám szólt, hogy márpedig a lépcsőházat nem szabad otthonosítani! Fenyőfa sipirc!!! Jó is, hogy mondta, mert ezáltal észrevettem, hogy hullanak az említett fa tűlevelei. Szegénynek melege van. És ahogy Kingus megállapította szúr is. Mondtam én Petinek, hogy Normandiai fenyőt vegyünk, az bababarát! Tehát a fa költözik... le az irodába, az erkélyre. Aztán karácsonykor vissza, hogy itt sorvadozzon a szobában. :(
Kap majd szép díszköntöst, és legalább vidáman haldokolhat... január hatodikán, ha kibírja addig, meg megint elköltözik, remélhetőleg jobb helyre, ahol friss levegőn lehet, és nagyobb földbe kapaszkodhat.

Az adventi koszorú már csak egy gyertyát tartogat, az ajándékok nagy része a pincében várja, hogy kicsi gazdái kezébe kerüljön már. A díszek készülnek, legalábbis fejben. A gyerekek is izgatottan várják a nagy estét. Minden nap megemlítik. Mi másról is lehetne beszélgetni ilyenkor? :D

Csapó, action!

Azonban előbb egy másik nagy napra készülünk: Máté szülinapja lesz holnap, az iskolás barátaival a buli meg pénteken. Na ez a másik... otthon sosem volt gond, hogy eljönnek-e a barátok a bulira, vagy sem. Itt ez is para. Egyenlőre az 5 meghívott közül csak egy kislány anyukája jelzett vissza... mégpedig nyers egyszerűséggeél annyit írt, hogy sajnálja, de Djelza nem jön a buliba. A többiekről semmi hír. Holnap remélem kiderül mire kell készülnünk. Ha senki sem akar jönni, bennem egy világ fog összedőlni, de Mátét megpróbálom fájdalommentesen kivezetni ebből a kellemetlen helyzetből. Szombaton mindenképp megünnepeljük a nagy 5 évesemet! Holnap érkezik ugyanis Nana, és Gotthárdi Mama. Jönnek 5 napos villámlátogatásra. Ugyanis nem megyünk haza karácsonykor. Ez lesz életem első nem otthon töltött karácsonya. Már most hiányzik a családom :(
Szóval szombaton bulizunk. Az előkészületek kicsit megtorpantak, minthogy az utóbbi három napban itthon betegeskedtem. Viszont úgy néz ki túlélem, úgyhogy megint teljes erőbedobással készülhetek a mindennel is. A családi bulira meghívtuk Andiékat is, hiszen ők is szinte családtagok már. Meg aztán itt nincs is más közeli barátunk. Szóval 10 emberes buli lesz. És amikor ez realizálódott bennem, akkor döbbentem rá, hogy nincs 10 embernyi poharunk, tányérunk, evőeszközünk. A pohár-kérdést aránylag olcsón megoldottam az egyik dekorációs üzletből. Isteni műanyag kristálypoharakat vettem. Zöld színűeket!!! Ahogy Máté szereti. A tányér, és evőeszköz még kérdéses, de az ismeglesz :) Talán holnap délután beugrom az ikeába, amikor anyuékért megyek a reptérre. Addig is megírom a llistát, hogy mit kell még beszerezni, elintézni... de ezeket szerintem utólag fogom leírni, hiszen a tervek semmit sem jelentenek... ezt már megtanultam :D

állatkert

Elhatároztuk, hogy végignézzük a svájci állatkerteket... na jó nem... azért voltunk megint egyben 2 hete. Bernben. Isteni állatkert a város közepén! Az erre járóknak feltétlenül ajánlom!!!

láz

Szombaton mindig kirándulni megyünk... kivéve, ha egyik gyerek beteg, mint most. Kinga hét elejétől fogva köhécsel, náthásodik. Itt 38,5-ig nem beteg egy gyerek, így megy oviba-suliba. Így tettünk a kicsi lánnyal is. Csak péntekre lett nyamvadtul. Egész délelőtt egy óvónéni ölében ücsörgött. Tehát szombaton nem mentünk kirándulni. Különösen, hogy délelőtt elértük a betegség-határt... 38,5.
Andiékkal már pár napja megbeszéltük, hogy a délutánt együtt töltjük. Végülis egy rövid séta nem árthat. Átautóztunk Mollie-Margot-ba, és elsétáltunk a nagyszülőkhöz, akik ilyen tájt fenyőfákat árusítanak. A rövidke "túra" után Andiéknál palacsintáztunk. Isteni mindenfélével töltött palacsintákat fogyaztottunk nagy élezettel, majd a gyerekek elvonultak, mi meg beszélgettünk. Egyszercsak Kingus reszketve kuporodott az ölembe... 37,5... magamhoz öleltem, betakargattam, elaludt. Fél órán belül egyre hangosabban szuszogott, kicsi teste lángolt... 40 fok! Én enyhe pánikba estem, Andi rutinosan eresztett hűtőfürdőt. Kicsilány azonnal vetkőzni kezdett, és már mászott is befelé. Hihetetlen mennyire tudják mi a jó nekik! Legalább fél órát pancsizott az alig langyos vízben... legózott, játszott... egyre vidámabb lett. 38,5 :)
Vasárnap a fiúk kettesben mentek kirándulni, a lányok otthon maradtak... én varrtam, Kingus Dóra kalandjait követte. Estére sokkal jobban lett. Hajnali ébresztő, lázcsillapító, majd aludt reggelig. Itthon marad még pár napig, de határozott javulás mutatkozik... bár a romlásnak sem voltak előjelei :(

egy kis nosztalgia

Máté tegnapi ébredése sok-sok régi fotó átnézéséhez vezetett. A gyerekek nagyobbak lettek, ezzel nincs is gond... együtt vagyunk, jól vagyunk... a lakásunk azonban még mindig messze van, és időnként nagyon hiányzik az évek alatt általunk kreált miliő, amit itt újra kéne teremtenünk valahogy. A kertről ne beszéljünk, külön fájdalom :D
A teraszt szintén kihagynám... majd ha lesz megint :)
Viszont a gyerekszoba nagyon a szívemhez nőtt... én is szerettem ott tölteni az időmet, hát még a gyerekek. Van róla néhány kép... nem igazán jók, de a hangulat felidézésére megfelel.
Előbb-utóbb a lakás többi részéről is teszek fel képet, csak még meg kell találnom azokat is :D

anyu menjünk haza!!!

Máté ezzel ébredt. Nem mondom, eléggé összekavarta bennem az elmúlt hónapok kemény lelki tusái, és önmegmagyarazásai által megszerzett nyugalmamat. Most akkor mi van? Tegnap este még egy barátomnak ecseteltem skájpon, hogy egyre jobban érzem itt magam, nem nagyon vágyom haza, és az otthon felépített élettér itt is pótolható, de legalábbis a mérleg másik oldala, ahol a hazamenetel kérdése áll, erősen gyengülni látszik, főleg az itteni létbizonyosság, és jobb kilátások ellenében... ezek szerint mégsem. A Szentendrén töltött harmincvalahány évet nem lehet ilyen egyszerűen elfelejteni... persze nem is kell, csak megkönnyítené a dolgomat.

Szóval most nem tudom mi van. Persze haza nem megyünk... nem lenne sem ésszerű, sem megalapozott lépés. A gyerekek jó helyen vannak, egy-két  idegen nyelv elsajátítása mindenképpen csak előnyükre szolgálhat, a világlátásuk is nyitottabb lesz, a későbbiekben is több lehetőség állhat előttük. Az sem baj, ha mi is szerzünk néhány barátot, ismerőst, munkakapcsolatot. Petivel beszélgettünk erről minap... otthon jó volt. A megélhetésen kívül semmi gondunk sem volt... na de az azért elég gáz, hogy az volt... és persze mi lenne most? Hogyan boldogulnánk, ha az apeh csak szívná tovább a vérünket, adósságok nyomnának agyon? A közhangulatről nem is beszélve.
Egy szó, mint száz, jó helyen vagyunk... a lakáskérdés meg csak megoldódik valahogy...

Ja, és a mosógép isteni!!!! Százezerszer könnyebb lett a dolgom! Az 5 emelet, a mindennapi feljövetellel kapcsolatos küzdelmek viszont maradtak... remélem hamar kinőjük ezt is. Mire találunk másik lakást, már szinte nem is fog kelleni :D Persze ez csak vicc volt :D

A munka terén is vannak változások... hazai gyártónak közvetítek, kvázi szakmai tolmácsolás, kapcsolattartás, felügyelet :)
Varrok is... bohócdoktor-alapítványnak... eddig egyszer varrtam belső zsebeket, de holnaptól elvileg lesz már dekorációs varrás is. Ez egy elég jó kezdet :)
Egyébiránt a saját kreálmányaimmal is kereskedek... bevittem egy boltba mindet, amit az utóbbi időben készítettem... kíváncsi vagyok, eladtak-e már belőle valamit. Elvileg a karácsony előtti időszakban mindent megvesznek a népek... ha egy sem megy el az én dolgaimból, csak azt jelentheti, hogy nem jók... vagy nem jó helyen vannak. Na de ez ki fog derülni... remélem nem kell elkeserednem :)

otthon

Otthon voltunk az őszi szünetben. Itt minden szünet 2 hetes, ami remek alkaloma hazarándulásra. Előre egyeztettük a Gotthárdi Mamával, hogy gyereknyaraltatás lesz nála kerek 1 hétig!
Okt. 14-én, pénteken indultunk Vevey-ből, amikor apjuk befejezte az aznapi munkát, azaz kb. este 6-kor. Szinte kibírhatatlanul hosszú autózást követően hajnalban érkeztünk haza. Mama hihetetlen boldog volt, csakúgy mint a törpék. Amikor vasárnap Petivel ismét kocsiba ültünk, csemetéim egy könnycsepp nélkül búcsúztak... én idegesen fészkelődtem székemben hazafelé, lelkiismeretfurdalás gyötört: anyafüggő kicsi Kinga nem túl kicsi egy anyától független nyaraláshoz??? Az idő meghozta a választ: áááá dehogy!

Peti kedd hajnalban repült Milánóba melózni, és onnan már vissza Vövébe...
Szerdától én hihetetlen kényeztetésben vettem részt: Katival mentünk wellnessezni... jóóóóóóó volt!!!
Pénteken mentem haza, kipihenve, feltöltődve, majd azon melegiben el is indultam a gyerekekért, Gotthárdra. Anyu bulival készült szombat délutánra... az egész régi társaság összegyűlt szentendrei rezidenciánkon. A buli előkészületeiben nem kellett részt vennem, igazoltan voltam távol: csak aznap délutánra értünk haza a törpékkel.

Ezután még egy hetet töltöttünk otthon... barátnőztünk, én moziztam, gyerekek dédiztek, sőt, még Palotás Petra könyvbemutatóján is voltam Zituval, ami nagyon jó volt, részben a jó kis csajos este miatt, másrészt az esemény hangulata miatt. Ráadásul amikor elkezdtem olvasni Petra könyvét, kiderült, hogy egy nagyon jól megírt, szórakoztató irományt tartok a kezemben. :) Végre hosszú beszélgetésbe mélyedhettünk Zituval, egy ízletes görögös vacsora mellett. Eljött velem Szentendrére is, hogy kicsit élvezhesse gyermekeim társaságát :)

A szombat indultunk haza. A reggelt hajfestéssel kezdtem, majd szakadatlan pakolással folytattam. Sikerült megint úgy feltölteni amúgy nem kicsi autónkat, hogy nem láttam ki a hátső ablakon. Amikor végre elindultunk, beugrottunk még a doktor néninkhez receptért, ugyanis Máté időközben összeszedett egy jó kis köhögős vírust. A recepttel elrohantunk a Corába, majd miután kiderült, hogy a Rectodeltet hűtve szabad csak tárolni, amihez a patikustól kaptunk egy pofás hűtőtáskát (köszönöm!), beugrottunk a boltba fagyasztott spenótért, hűtőakku gyanánt. Végre valóban elindulhattunk vissza, Kinga hazája felé... kicsi lányom ugyanis számtalanszor elismételte magyarországi tartózkodásunk idején, hogy ő már bizony szeretne hazamenni, az ő hazájába, mert ez Gotthárdi Mama hazája, meg Nana hazája, sőt még a saját lakásunk sem az ő hazája, hanem Pannikáé. :) :(

Szóval kifelé robogtunk az országból, GPS nélkül, a (majdnem) ismeretlenbe. Münchenbe, a szállodába persze közel gond nélkül odataláltunk...kisebb-nagyobb megszakításokkal "csak" 7 és fél óráig tartott a kb. 705 km. Becsekkoltunk, felmentünk a szobánkba, ahol is rájöttem, hogy egy-két dolog a kocsiban maradt. Gondolkodtam hogyan is kéne megoldani, hogy a gyerekeknek ne kelljen lejönniük velem... ha a kártyát kiveszem a helyéről, elalszik a lámpa, kikapcsolódik a tv... két csemetém vak sötétben marad, amit nem hiszem, hogy túl sokáig tűrtek volna hang nélkül, a lelki vetületéről nem is beszélve. Szóval más megoldás kellett... ha bent hagyom a kártyát, akkor én nem tudok bejönni. Ha kopogok, Máté meghallja, és megy ajtót nyitni... ez jó... igenám, de az ajtó olyan nehéz, hogy egy közel 5 éves gyerek megmozdítani sem tudja, kívülről meg nem lehet segíteni amíg legalább résnyire ki nem nyílik... ez sem jó. Tehát mégiscsak fogtam a pizsamás gyerekeket, és lecaplattunk mindannyian a parkolóba. Felkaptam a szükséges esszcájgot, és visszamentünk. Minek kellett ezen ennyit agyalni? :D

Reggel nem kapkodtunk, kényelmesen indultunk reggelizni. Na de amire nem számítottunk, az a tömeg... annyian voltak az étkezőben, hogy szinte mozdulni nem lehetett. Nem volt mit tenni, mentem elintézni a felolvadt spenót pótlását (az olvadásnak a hűtőtáska látta kárát, ugyanis a spenót kifolyt, szép mocskoszöld foltot hagyva maga után :D)... kaptam is egy zacskó jeget! Na ez tuti volt hazáig!!!
A hűtés megoldása után ismét reggelizőhelyet kerestünk... két kedves német hölgy mellett ültünk le. A gyerekek nagyon édesek voltak, nevetgéltek, hancúroztak, úgyhogy szomszédaink remekül szórakoztak. Mire kezdett melegedni a helyzet, már be is fejeztük az étkezést, így felkerekedhettünk, hogy folytassuk utunkat.

Fél 11 körül keltünk útra. 5 percen belül álló dugóban találtuk magunkat... miután végre kikecmeregtünk, egy darabig egész jó tempóban haladtunk. A GPS hiánya csak St-Gallen felkutatásánál jelentett gondot, ugyanis nem találtam. A 15 km hosszú alagút Arlbergnél már erősen gyanús volt, így Peti telefonos segítségét igénybe véve, visszakanyarodtunk. A röpke másfél órás kitérőt követően simán megtaláltam a határátkelőt, így immár magabiztosan haladhattunk svejci utakon a Genfi-tó irányába. Néhány dugó, és rövidke eltévedésünk következtében a második napi 520 km 680-ra duzzadt, amit majd 9 és fél óra alatt sikerült megtennünk. Vidáman, ám hullafáradtan kászálódtunk ki a kocsiból, végre megérkeztünk... jó volt látni apát, jó újra itthon (ha talán átmeneti is). :)

fotóriport

Nincs érkezésem írni... de fotók vannak... dögivel :)

Gruyére várában jártunk, ahol nem kicsit meglepő módon HR. Giger múzeumára, és Bárjára akadtunk :)

... már megint kedd...

Már megint kedd van... ez a legrosszabb nap a héten... csak hogy el ne felejtsetek sajnálni, még egyszer leírom a napi menetrendet.
7:00 óra csörög - álomittas kikászálódás a pihe-puha, meleg ágyikóból
kávé készítés - reggelizgetés - tízórai készítés mindkét gyereknek - mosnivaló előkészítés - öltözés - gyerekek öltöztetése - gyerekek reggeliztetése - folyó ügyek - fogmosások - és ami még eszünkbe jut... egyveleg... hol ide kapok, hol oda. Rendszerint a kávé megivása marad ki :(
8: 20 óra csörög - indulás a suliba... rendszerint elkésünk, de még sosem érkeztünk TÚL későn
8:40 óra csörög - indulás az oviba... hegynek föl, Kinga a nyakban
kis lélegzetvételnyi szünet, majd hazarohanás, mosás elindítása, rohanás fel a lakásba, mert
9:00 franciaórám kezdődik(!)... online :)
10:30 óra csörög - készülődés oviba Kingáért, és ha sikerül időben elindulnom, még előtte teregetés
11:15 ovi előtt toporgás, fejem majd szétdurran...
Haza... Kinga a nyakamban, fejem leszakad... mosás, teregetés.
11:40 óra csörög - indulás a suliba Mátéért...
Haza... teregetés, ha van mit, vagy megcsúsztam... Kingát felnyalábolom, felcaplatok a gyerekekkel az ötödikre.
Villámebéd készítés... ebédeltetés...
14:45 óra csörög - indulás vissza a suliba... délutáni műszak
Kingával haza, jelzem, végig cipelni kell odafele és visszafelé is.
Mosás-teregetés... épp mi jön...
Altatás, ha van hozzá kedve a kisasszonynak...
15:20 óra csörög - suliba megyünk a nagyfiút összeszedni :)
Haza, mosás, teregetés... épp mi jön...
Fel a lakásba. pihi... a nap további részében még le kell szaladni hol a mosodába, hol a szárítókötélhez, majd nagy bálákkal kell megmászni az emeleteket...

Ebből kiindulva az alábbi beszerzendőket állítottam sorba:
- mosógép!!! - kedden mindig úgy gondolom, hogy ez az első, és legfontosabb :)
- tv... szigorúan tanulási célzattal... akárkivel beszélek (nyelvtanárok is), azt javasolja, hogy menjen a tv   egész nap a háttérben... hallgassuk a franciát folyamatosan...
- mikró... néha iszonyú szívatás, hogy a sütőben kell mindent megmelegíteni, bár leginkább Petit zavarja...  nekem ez az utolsó, a legkevésbé szükséges :)

Ezen a napon nem nagyon jut eszembe, hogy mozgáshiányom lenne, vagy sportolni vágynék... :D

biciklizős

A szombat édes semmittevéssel telt. Apa intézett mindent. Elment bevásárolni, vitte a gyerekeket sportolni (ami végül sajnos elmaradt), majd ebédet főzött... édes élet! Késő délután vágtunk csak neki az erdőnek, aminek az lett az eredménye, hogy még az autóban, a kiinduló ponthoz vezető félórás úton elaludt mindkét csemeténk. Így hát hátra arc... mert mit is kezdenénk két nehezedő törpével a rengetegben :)

A hazaúton betértünk a főnökhöz egy kávéra. Úgy tűnik ez már lassan hagyomány: lassan minden szombaton meglepetésszerűen támadunk. Csak remélni tudom, hogy ez számukra is örömteli, nem csak nekünk. A kávé, és a beszélgetés is üdítő volt. Hazafelé még tettünk egy kitérőt a tópartra, ahol Kingus, szokásához híven megint lepisilte a nadrágját, bugyiját. Igen ám, de most nem volt velünk csereruha!!! Kreativitásomat bevetve a kendőm, és az egyik cipőfűzőm segítségével rittyentettem neki igen divatos szoknyát, amiben további maradásunk vált lehetővé. Rövidesen elkezdett rohamosan hűlni a levegő, így hazatértünk otthonunkba. Az este gördülékenyen, és nyugodtan telt, és komoly elhatározásra jutottunk a másnapra vonatkozóan.

Vasárnap reggel hipp-hopp összekészülődtünk, és délben már el is indultunk biciklizni. A gyerkőcök az utánfutóban. Irány a tóparti kerékpárút! Érdekes felismerést tettem: az 5 emelet megedzett! Amikor ide jöttünk, az első biciklitúránkon kb. 6 km után azt mondtam, elég! Nem szokta a paraszt a szántást! A mostani lankák komoly emelkedőnek, Peti sebessége vágtának, a 6 km egy egész világnak tűnt. Szerencsére azonban mostanára mindezek meg sem kottyannak, így egészen Villeneuve-ig kerekeztünk, ahol már várt ránk a nagy M betű... jól beebédeltünk, majd indultunk tovább. Csak mentünk, mentünk... illetve gurultunk, gurultunk erdőkön, szántőföldeken, folyókon át, míg végül Kingácska úgy döntött, elege van, ideje kiszállni. Hosszas rábeszélésre végül visszamászott a fülkébe, hogy megfordulhassunk. Ekkor jött az én problémám: természetesen olyan helyen kerestem toalettet, ahol annak se híre, se hamva nem volt, de még csak számítani sem lehetett rá... irány az erdő. Itt olyanok az erdők, mint a mesékben. Van ugyan ösvény, esetleg földút, de érintetlen rengetegnek tűnik egy ilyen magamfajta városi lánykának. Kicsit habozva keresgéltem a megfelelő helyet, mindig attól tartva, hogy előcsörtet egy vaddisznó egy bokorból, vagy rám ugrik egy béka, de szerencsésen megúsztam... nem volt ilyesfajta élményben részem. A megkönnyebbülést követően kalandoztunk még egy csöppet az erdőben, a szántőföldek között kerestük a kiutat, majd a tópartra érve száguldottunk a legközelebbi játszótér felé, gyermekeink vágyait teljesítendő. Rövidesen ismét Villeneuve-ben találtuk magunkat. Ezúttal a tó mellett leltünk hatalmas játszótérre, ahol a törpék végre kiugrálhatták, kifutkározhatták, kimászókázhatták, kihintázhatták, kibújkálhatták magukat, mi meg ejtőzhettünk egyet. Én a fotózás csodáját gyakoroltam, Peti fagyibeszerzésre indult, majd kedvenc elfoglaltságát űzte: gondolataiba mélyedve bambult maga elé. Végül a csemeték pörgetését is letudva fel/bepattantunk járgányainkba, majd Montreaux felé tekertünk. Ott aztán frissítő nyári zuhé fogadott bennünket, amit a gyerekek az esővédő alatt, mi a kerékpárjainkon élveztünk. Ezután már egész hamar hazaértünk, vacsi, fürdés, alvás... hamarosan ismét kettesben ücsöröghettünk a számítógép előtt, egy kedves barátunkkal skype-on beszélgetve.