A hazaúton betértünk a főnökhöz egy kávéra. Úgy tűnik ez már lassan hagyomány: lassan minden szombaton meglepetésszerűen támadunk. Csak remélni tudom, hogy ez számukra is örömteli, nem csak nekünk. A kávé, és a beszélgetés is üdítő volt. Hazafelé még tettünk egy kitérőt a tópartra, ahol Kingus, szokásához híven megint lepisilte a nadrágját, bugyiját. Igen ám, de most nem volt velünk csereruha!!! Kreativitásomat bevetve a kendőm, és az egyik cipőfűzőm segítségével rittyentettem neki igen divatos szoknyát, amiben további maradásunk vált lehetővé. Rövidesen elkezdett rohamosan hűlni a levegő, így hazatértünk otthonunkba. Az este gördülékenyen, és nyugodtan telt, és komoly elhatározásra jutottunk a másnapra vonatkozóan.
Vasárnap reggel hipp-hopp összekészülődtünk, és délben már el is indultunk biciklizni. A gyerkőcök az utánfutóban. Irány a tóparti kerékpárút! Érdekes felismerést tettem: az 5 emelet megedzett! Amikor ide jöttünk, az első biciklitúránkon kb. 6 km után azt mondtam, elég! Nem szokta a paraszt a szántást! A mostani lankák komoly emelkedőnek, Peti sebessége vágtának, a 6 km egy egész világnak tűnt. Szerencsére azonban mostanára mindezek meg sem kottyannak, így egészen Villeneuve-ig kerekeztünk, ahol már várt ránk a nagy M betű... jól beebédeltünk, majd indultunk tovább. Csak mentünk, mentünk... illetve gurultunk, gurultunk erdőkön, szántőföldeken, folyókon át, míg végül Kingácska úgy döntött, elege van, ideje kiszállni. Hosszas rábeszélésre végül visszamászott a fülkébe, hogy megfordulhassunk. Ekkor jött az én problémám: természetesen olyan helyen kerestem toalettet, ahol annak se híre, se hamva nem volt, de még csak számítani sem lehetett rá... irány az erdő. Itt olyanok az erdők, mint a mesékben. Van ugyan ösvény, esetleg földút, de érintetlen rengetegnek tűnik egy ilyen magamfajta városi lánykának. Kicsit habozva keresgéltem a megfelelő helyet, mindig attól tartva, hogy előcsörtet egy vaddisznó egy bokorból, vagy rám ugrik egy béka, de szerencsésen megúsztam... nem volt ilyesfajta élményben részem. A megkönnyebbülést követően kalandoztunk még egy csöppet az erdőben, a szántőföldek között kerestük a kiutat, majd a tópartra érve száguldottunk a legközelebbi játszótér felé, gyermekeink vágyait teljesítendő. Rövidesen ismét Villeneuve-ben találtuk magunkat. Ezúttal a tó mellett leltünk hatalmas játszótérre, ahol a törpék végre kiugrálhatták, kifutkározhatták, kimászókázhatták, kihintázhatták, kibújkálhatták magukat, mi meg ejtőzhettünk egyet. Én a fotózás csodáját gyakoroltam, Peti fagyibeszerzésre indult, majd kedvenc elfoglaltságát űzte: gondolataiba mélyedve bambult maga elé. Végül a csemeték pörgetését is letudva fel/bepattantunk járgányainkba, majd Montreaux felé tekertünk. Ott aztán frissítő nyári zuhé fogadott bennünket, amit a gyerekek az esővédő alatt, mi a kerékpárjainkon élveztünk. Ezután már egész hamar hazaértünk, vacsi, fürdés, alvás... hamarosan ismét kettesben ücsöröghettünk a számítógép előtt, egy kedves barátunkkal skype-on beszélgetve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése