sulikezdés

Huh de rég írtam. Persze megvolt az okom, vagy legalábbis kifogásom, hisz az mindig akad :) Szóval legutóbbi bejegyzésem óta csomó dolog történt: sulikezdés előtti hétvégén még igazi nyár volt: strandoltunk, élveztük a nyarat.

23-án Máté életében új szakasz kezdődött: iskolás lett. No nem azért, mert már 6 éves lett... csak decemberben lesz 5. De itt már a 4 évesek is iskoláskorúak :) Erről írtam már korábban, így nem részletezem, lényeg, hogy inkább ovivége-előiskola (preschool) ez. Viszont meglehetősen nagy változást hozott életünkbe, hiszen minden reggel pontosan 8:25.re az iskolaudvaron van jelenésünk, ha esik, ha fúj, és onnan gyűjtik be a legkisebb nebulókat, állítják őket kettes sorba, és együtt mennek föl az osztályterembe. Szerencsére nem szigorúak túlságosan, ami a pontosságot illeti... tudják jól, hogy ez nem csak a gyerkőcöknek, hanem szüleiknek is nagy változás... ahol nincs nagyobb testvér, ott anyuka is most szokik be a korán kelésbe, pontos indulás-érkezésbe...

Nálunk ez úgy van, hogy anya és apa reggel 7-kor kimászik az ágyból, ahol a nyugodt, és pihentető alvás reményében minden este naivan, és gyanútlanul helyezik álomra fejüket... és ahova az esetek túlnyomó részében még éjszaka legalább egy, de sokszor két keresztgyerek (a szó szoros értelmében... ugyanis teljesen keresztbe fekszenek az ágyban, lábukat apán, fejüket anyán nyugtatva, vagy fordítva) is betelepedett, ezzel általános fészkelődésre, sorozatos ébredésre, majd az egyik felmenőt a gyerekágyba költözésre késztetve... szóval, hogy újra felvegyem a történet fonalát, reggel 7-kor a Quimby örökbecsű dala (Most múlik pontosan) csendül fel a telefonomból, ezzel jelezve, hogy új nap, új hétköznap virradt ránk, ki az ágyból hétalvók!!! Kibotorkálok a konyhába, hogy kávéval erősítsem meg elhatározásomat az ébredésre... közben reggelit készítek, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de mindig odafigyelve a kifutó tej veszélyére... igaz, átlag heti egyszer túl korainak bizonyul az ébresztő, és figyelmem még az álmok puha habjain csónakázik, így az a galád tej kifut... elborítva a tűzhelyet, ráégve a főzőlapra, bűztengert eregetve szerteszét... és kiverve az álom maradékát is a szememből. Míg én a kávéfőzés-tejforralás problémakörét igyekszem leküzdeni, férj összeszedi magát, talpig glédában néz az új nap elé, a fáradtság szikrája sem látszik rajta... na ja, ő "csak" dolgozni megy, míg nekem két kis haramiával, meg az 5 emelettel kell megküzdenem. Lassacskán újra felcsendül a Quimby... gyerekeket is fel kell ébreszteni. Té sírva közli apja cirógatására, hogy ő még ááááálmooooos! A családfenntartónak indulni kell, így rám marad a többi. A szokásos nem akarok felkelni, nem akarok reggelizni, nem akarok felöltözni, nem akarok suliba menni után azért nagy nehezen, közös erővel ruhába bújtatjuk a rakoncátlan végtagokat, és megígérve, hogy még játszhat indulás előtt, reggelit gyömöszölök belé... legalább egy kicsit. A tízórait már bekészítettem az uzsonnás táskába, amit iskolakezdésre varrtam a nagyfiúnak (apjuknak is varrtam egyet... néha használja is, ha nincs ideje ebédelni menni, és/vagy van itthonról mit vinni magával a dolgozóba).

Hugica később kel, legalábbis ma reggel így történt. Ő még abban a biztonságos tudatban él, hogy nem neki kell iskolába sietnie, ő még csak kísérő, így ő még bátran kelhet vidáman is... Villámgyors öltözködés, fogmosás, és már roboghatunk lefelé a lépcsőház számtalan lépcsőfokán. Még alig múlt 8:25, és már úton is vagyunk. Mindig, vagy legalábbis meglehetősen sokszor késünk, vagy esünk be az utolsó pillanatban, hiába van tőlünk alig két háznyira a suli... ez már-már törvényszerű, hogy aki a legközelebb lakik az iskolához, az érkezik utoljára... pedig mi minden reggel észvesztve sietünk... Quimby is legalább négyszer figyelmeztet reggelente az idő múlására. Lényeg a lényeg, hogy eddig minden nap odaértünk, pedig most kezdjük a harmadik hetet!

Máténak azt hiszem tetszik a suli. Van két kis barátnője, hol az egyik, hol a másik kezét fogva vonul fel az osztályterembe... kis Don Juan :) Kisfiú barátja is van már... viszont ha jól vettem ki a szavaiból, egyikük nevét sem tudja :D... tulajdonképpen minek is, amikor ott a cou-cou (kukucs)?

Az órarend a következőképp alakul így az elején: hétfő-kedd-csütörtök, péntek reggel 8:25-kor érkezés, 11:50-kor távozás. A keddi napot megtoldották egy délutáni órácskával is, 14:30-tól 15:00-ig. Aznap van a mosónapom, úgyhogy úgyis annyit rohangálok egész nap... egy plusz időpont nekem meg sem kottyan! Szerdán nincs iskola... pihenőnap. Kingának is elkezdődött az ovi. Ugyanoda jár, mint ahol Máté kezdett februárban. Kedden, és szerdán délelőtt 8:45-től 11:15-ig. A kedd délelőttöm így teljes magányban telik... van két és fél órám, egyedül. A szerdát meg Mátéval töltöm kettesben. Múlt héten még kipróbáltuk a közös ovizást, nevezetesen a nagyfiút és a kislányt is elvittem ugyanabba az intézménybe, töltsék együtt a délelőttöt, de nélkülem... nem jött be. Drága fiam már túl nagynak bizonyult a kicsik közé... másképp játszik már: lökdösődik, kicsit durvul, és a kisiskolásokra oly jellemzően folyamatosan piszkálja a kicsiket, nagyságának teljes tudatában :D... ezen okból kifolyólag Té eredeti szerdai oviját becseréltük Kingus keddi ovijára.

A francia nyelvtanfolyam, amit kinéztem magamnak, nem működik egyenlőre. Mint kiderült, nincs gyerekmegőrzés náluk. Így kaptam egy következő telefonszámot, ahol is bébiszittert keresnek nekem, városilag támogatva, hogy hasznos tagjává válhassak a svejci társadalomnak. Egyelőre nem telefonáltak, hogy lenne vállalkozó rosszcsontjaim megőrzésére. DE ma reggel felhívott a franciatanár a tanfolyamról, hogy ő majd intézkedik nekem :)... meglepő, úgy tűnik felüdülést jelentene neki, ha iskolázott közönsége lenne. Amikor beiratkoztam a tanfolyamára, ugyanis megkérdezte, hogy jártam-e iskolába... mondom nem tanultam franciát otthon... erre ő: Nem, nem, nem erre gondolt. Jártam-e valaha bármilyen iskolába? Miiiii? Mint kiderült igen sok olyan diákja van, aki egyáltalán nem tanult még iskolában soha, semmit... mondjuk logikus: akiket a teremben láttam, Indiából, Afrikából, Ázsiából jöttek, és nyilván nem a jólét elől menekültek ide. Egy szó, mint száz a tanárnő meglehetősen felderült, látva, hogy egy diplomás tanítványa is akadhat... lehet, hogy ezért lobbizik értem. Meg az is lehet, hogy bárki másért is ugyanígy közbenjárna :) Szóval ügyem sínen van, és már csak várni kell... nem tudom milyen tempóban őrölnek az itteni malmok.

Kingus épp a lábaimhoz telepedve tologatja Thomast és Jamest, a papír babaházban, miközben kiscicát játszik nekem :)