... már megint kedd...

Már megint kedd van... ez a legrosszabb nap a héten... csak hogy el ne felejtsetek sajnálni, még egyszer leírom a napi menetrendet.
7:00 óra csörög - álomittas kikászálódás a pihe-puha, meleg ágyikóból
kávé készítés - reggelizgetés - tízórai készítés mindkét gyereknek - mosnivaló előkészítés - öltözés - gyerekek öltöztetése - gyerekek reggeliztetése - folyó ügyek - fogmosások - és ami még eszünkbe jut... egyveleg... hol ide kapok, hol oda. Rendszerint a kávé megivása marad ki :(
8: 20 óra csörög - indulás a suliba... rendszerint elkésünk, de még sosem érkeztünk TÚL későn
8:40 óra csörög - indulás az oviba... hegynek föl, Kinga a nyakban
kis lélegzetvételnyi szünet, majd hazarohanás, mosás elindítása, rohanás fel a lakásba, mert
9:00 franciaórám kezdődik(!)... online :)
10:30 óra csörög - készülődés oviba Kingáért, és ha sikerül időben elindulnom, még előtte teregetés
11:15 ovi előtt toporgás, fejem majd szétdurran...
Haza... Kinga a nyakamban, fejem leszakad... mosás, teregetés.
11:40 óra csörög - indulás a suliba Mátéért...
Haza... teregetés, ha van mit, vagy megcsúsztam... Kingát felnyalábolom, felcaplatok a gyerekekkel az ötödikre.
Villámebéd készítés... ebédeltetés...
14:45 óra csörög - indulás vissza a suliba... délutáni műszak
Kingával haza, jelzem, végig cipelni kell odafele és visszafelé is.
Mosás-teregetés... épp mi jön...
Altatás, ha van hozzá kedve a kisasszonynak...
15:20 óra csörög - suliba megyünk a nagyfiút összeszedni :)
Haza, mosás, teregetés... épp mi jön...
Fel a lakásba. pihi... a nap további részében még le kell szaladni hol a mosodába, hol a szárítókötélhez, majd nagy bálákkal kell megmászni az emeleteket...

Ebből kiindulva az alábbi beszerzendőket állítottam sorba:
- mosógép!!! - kedden mindig úgy gondolom, hogy ez az első, és legfontosabb :)
- tv... szigorúan tanulási célzattal... akárkivel beszélek (nyelvtanárok is), azt javasolja, hogy menjen a tv   egész nap a háttérben... hallgassuk a franciát folyamatosan...
- mikró... néha iszonyú szívatás, hogy a sütőben kell mindent megmelegíteni, bár leginkább Petit zavarja...  nekem ez az utolsó, a legkevésbé szükséges :)

Ezen a napon nem nagyon jut eszembe, hogy mozgáshiányom lenne, vagy sportolni vágynék... :D

biciklizős

A szombat édes semmittevéssel telt. Apa intézett mindent. Elment bevásárolni, vitte a gyerekeket sportolni (ami végül sajnos elmaradt), majd ebédet főzött... édes élet! Késő délután vágtunk csak neki az erdőnek, aminek az lett az eredménye, hogy még az autóban, a kiinduló ponthoz vezető félórás úton elaludt mindkét csemeténk. Így hát hátra arc... mert mit is kezdenénk két nehezedő törpével a rengetegben :)

A hazaúton betértünk a főnökhöz egy kávéra. Úgy tűnik ez már lassan hagyomány: lassan minden szombaton meglepetésszerűen támadunk. Csak remélni tudom, hogy ez számukra is örömteli, nem csak nekünk. A kávé, és a beszélgetés is üdítő volt. Hazafelé még tettünk egy kitérőt a tópartra, ahol Kingus, szokásához híven megint lepisilte a nadrágját, bugyiját. Igen ám, de most nem volt velünk csereruha!!! Kreativitásomat bevetve a kendőm, és az egyik cipőfűzőm segítségével rittyentettem neki igen divatos szoknyát, amiben további maradásunk vált lehetővé. Rövidesen elkezdett rohamosan hűlni a levegő, így hazatértünk otthonunkba. Az este gördülékenyen, és nyugodtan telt, és komoly elhatározásra jutottunk a másnapra vonatkozóan.

Vasárnap reggel hipp-hopp összekészülődtünk, és délben már el is indultunk biciklizni. A gyerkőcök az utánfutóban. Irány a tóparti kerékpárút! Érdekes felismerést tettem: az 5 emelet megedzett! Amikor ide jöttünk, az első biciklitúránkon kb. 6 km után azt mondtam, elég! Nem szokta a paraszt a szántást! A mostani lankák komoly emelkedőnek, Peti sebessége vágtának, a 6 km egy egész világnak tűnt. Szerencsére azonban mostanára mindezek meg sem kottyannak, így egészen Villeneuve-ig kerekeztünk, ahol már várt ránk a nagy M betű... jól beebédeltünk, majd indultunk tovább. Csak mentünk, mentünk... illetve gurultunk, gurultunk erdőkön, szántőföldeken, folyókon át, míg végül Kingácska úgy döntött, elege van, ideje kiszállni. Hosszas rábeszélésre végül visszamászott a fülkébe, hogy megfordulhassunk. Ekkor jött az én problémám: természetesen olyan helyen kerestem toalettet, ahol annak se híre, se hamva nem volt, de még csak számítani sem lehetett rá... irány az erdő. Itt olyanok az erdők, mint a mesékben. Van ugyan ösvény, esetleg földút, de érintetlen rengetegnek tűnik egy ilyen magamfajta városi lánykának. Kicsit habozva keresgéltem a megfelelő helyet, mindig attól tartva, hogy előcsörtet egy vaddisznó egy bokorból, vagy rám ugrik egy béka, de szerencsésen megúsztam... nem volt ilyesfajta élményben részem. A megkönnyebbülést követően kalandoztunk még egy csöppet az erdőben, a szántőföldek között kerestük a kiutat, majd a tópartra érve száguldottunk a legközelebbi játszótér felé, gyermekeink vágyait teljesítendő. Rövidesen ismét Villeneuve-ben találtuk magunkat. Ezúttal a tó mellett leltünk hatalmas játszótérre, ahol a törpék végre kiugrálhatták, kifutkározhatták, kimászókázhatták, kihintázhatták, kibújkálhatták magukat, mi meg ejtőzhettünk egyet. Én a fotózás csodáját gyakoroltam, Peti fagyibeszerzésre indult, majd kedvenc elfoglaltságát űzte: gondolataiba mélyedve bambult maga elé. Végül a csemeték pörgetését is letudva fel/bepattantunk járgányainkba, majd Montreaux felé tekertünk. Ott aztán frissítő nyári zuhé fogadott bennünket, amit a gyerekek az esővédő alatt, mi a kerékpárjainkon élveztünk. Ezután már egész hamar hazaértünk, vacsi, fürdés, alvás... hamarosan ismét kettesben ücsöröghettünk a számítógép előtt, egy kedves barátunkkal skype-on beszélgetve. 

történések...

Mostanában egyre több időt töltök a számítógép előtt... ez sajnos jelen blogon nem látszik meg. Nem így a másikon, az annaságokon... ugyanis új helyre kellett költöztetnem, mert itt kipurcant valamitől... továbbá a napokban nyitottam egy DaWanda boltocskát. Alig pár annaság van még csak benne, de most már muszáj dolgoznom sokat, hogy legyen mit a polcokra tennem.
Elég jó kifogás, hogy miért nem írtam? Nem hiszem, de ez van :)

A gyerekek... Máté szorgosan jár a suliba, Kinga oviba. Mindketten élvezik továbbra is, és keveset mesélnek. Lassan, lassan rá kell ébrednem, hogy ők máris elkezdték a saját életüket élni, amibe az évek múlásával egyre kevésbé vonnak majd be. Éppen ezen gondolatmenet mentén jutottam arra az elhatározásra, immár sokadszor, hogy többet fogok velük játszani... remélem ezúttal a fogadalom leírásával akaratom is erősödik, és végre képes leszek szabadulni az internet fogságából. Beszippantott, na... mit tagadjam. Olyan, mint a kábítószer... nehéz abbahagyni. És ismét csak mentségeket keresek... itt, egy idegen országban, idegen emberek között, akik nyelvét ráadásul még mindig csak mértékkel értem, és annál kevésbé beszélem (és akkor még nem szóltam az itt élő temérdek portugál, volt jugoszláviai, orosz, török, indiai, és olasz ajkú lakosról, akik egymás között általában, értelemszerűen a saját nyelvükön kommunikálnak)... szóval itt, magányosan, muszáj... de mindenesetre sokat segít a be nem dilizésemben :)

Szóval a történések 1: boltnyitás, kreatív munka.
Történések 2: suli, ovi, gyötrődés.
Történések 3: lakáskikupálási folyamat.
Történések 4: Kinga "szekrénymagárarántási" akciója, minek folyományaképpen fiókra kihúzásgátlót szereltem, éppen ma :)

A legutolsót részletezném, bár a fészbúkon többekkel megtárgyaltuk már.
Szóval tegnap történt... én az esti toalettidőmet töltöttem, amikor is hatalmas robajra lettem figyelmes, amit sírás követett. Igazából nem ijedtem meg, mert volt már, hogy egymást fejbe verték, vagy nagy dérrel dúrral lepottyantak a matracról, jó hangosat koppanva a parkettán. Most másképp történt. Amikor dolgomat sietősen befejezvén berobogtam a szobába, Máté nagy nyugodtan mutat a komódra, hogy onnan, az alól jön a sírás... ahogy odanézek, látom, hogy kicsi Kinga szorult ám alá... kiszabadítottam... hozzám bújt, hüppögött egy sort, majd szaladt játszani. Ahogy felmértem a károkat, kiderült ám, hogy drága szívem játszásiból kihúzta a komód mind a négy fiókját, hogy az, súlypontját kívülre helyezvén szépen ráboruljon erre a kis törpére. A mázli az volt, hogy gyermekeim szokásukhoz híven szétdobálták a nappali "kanapéjának" minden szivacsát, párnáját, módszeresen befedve a szoba területét... tündérkém egy ilyen pihe-puha párnahegyre esett, majd rá a szekrény, amiben szintén pihe-puha textil darabok voltak elhelyezve. Még szerencse, hogy nem a szerszámokat tettük belé, ahogy azt elsőre terveztem :)
Szóval röpke renoválást követően helyreállt a rend, ki-ki ment a maga dolgára... aznap este már semmi sem történt, hacsak anyu pánik keltését nem vesszük annak, aki felhívott éjjel 11 óra körül, hogy ugye nincs belső vérzése lánykámnak. Ezúton szeretnék minden kedves aggódót megnyugtatni, hogy kutya baja a hölgyikének!!! Azóta édesdeden aludt éjszaka, majd ma délután, és jelenleg is épp a lóbőrt húzza, amit nem tenne, ha baja lenne. A rengeteg rendetlenkedésről, dobálózásról, hancúrozásról, szaladgálásról nem is beszélve!

No, most, hogy kicsit pótoltam a házi feladatot, én is csatlakozom a durmolókhoz... minthogy majd' leesek a székről, és még mindig egyedül vagyunk itthon (ez elég furán hangzik... mintha királyi többest használnék, pedig nem is)... apahiány holnap éjjelig...

Jó éjszakát!

sulikezdés

Huh de rég írtam. Persze megvolt az okom, vagy legalábbis kifogásom, hisz az mindig akad :) Szóval legutóbbi bejegyzésem óta csomó dolog történt: sulikezdés előtti hétvégén még igazi nyár volt: strandoltunk, élveztük a nyarat.

23-án Máté életében új szakasz kezdődött: iskolás lett. No nem azért, mert már 6 éves lett... csak decemberben lesz 5. De itt már a 4 évesek is iskoláskorúak :) Erről írtam már korábban, így nem részletezem, lényeg, hogy inkább ovivége-előiskola (preschool) ez. Viszont meglehetősen nagy változást hozott életünkbe, hiszen minden reggel pontosan 8:25.re az iskolaudvaron van jelenésünk, ha esik, ha fúj, és onnan gyűjtik be a legkisebb nebulókat, állítják őket kettes sorba, és együtt mennek föl az osztályterembe. Szerencsére nem szigorúak túlságosan, ami a pontosságot illeti... tudják jól, hogy ez nem csak a gyerkőcöknek, hanem szüleiknek is nagy változás... ahol nincs nagyobb testvér, ott anyuka is most szokik be a korán kelésbe, pontos indulás-érkezésbe...

Nálunk ez úgy van, hogy anya és apa reggel 7-kor kimászik az ágyból, ahol a nyugodt, és pihentető alvás reményében minden este naivan, és gyanútlanul helyezik álomra fejüket... és ahova az esetek túlnyomó részében még éjszaka legalább egy, de sokszor két keresztgyerek (a szó szoros értelmében... ugyanis teljesen keresztbe fekszenek az ágyban, lábukat apán, fejüket anyán nyugtatva, vagy fordítva) is betelepedett, ezzel általános fészkelődésre, sorozatos ébredésre, majd az egyik felmenőt a gyerekágyba költözésre késztetve... szóval, hogy újra felvegyem a történet fonalát, reggel 7-kor a Quimby örökbecsű dala (Most múlik pontosan) csendül fel a telefonomból, ezzel jelezve, hogy új nap, új hétköznap virradt ránk, ki az ágyból hétalvók!!! Kibotorkálok a konyhába, hogy kávéval erősítsem meg elhatározásomat az ébredésre... közben reggelit készítek, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de mindig odafigyelve a kifutó tej veszélyére... igaz, átlag heti egyszer túl korainak bizonyul az ébresztő, és figyelmem még az álmok puha habjain csónakázik, így az a galád tej kifut... elborítva a tűzhelyet, ráégve a főzőlapra, bűztengert eregetve szerteszét... és kiverve az álom maradékát is a szememből. Míg én a kávéfőzés-tejforralás problémakörét igyekszem leküzdeni, férj összeszedi magát, talpig glédában néz az új nap elé, a fáradtság szikrája sem látszik rajta... na ja, ő "csak" dolgozni megy, míg nekem két kis haramiával, meg az 5 emelettel kell megküzdenem. Lassacskán újra felcsendül a Quimby... gyerekeket is fel kell ébreszteni. Té sírva közli apja cirógatására, hogy ő még ááááálmooooos! A családfenntartónak indulni kell, így rám marad a többi. A szokásos nem akarok felkelni, nem akarok reggelizni, nem akarok felöltözni, nem akarok suliba menni után azért nagy nehezen, közös erővel ruhába bújtatjuk a rakoncátlan végtagokat, és megígérve, hogy még játszhat indulás előtt, reggelit gyömöszölök belé... legalább egy kicsit. A tízórait már bekészítettem az uzsonnás táskába, amit iskolakezdésre varrtam a nagyfiúnak (apjuknak is varrtam egyet... néha használja is, ha nincs ideje ebédelni menni, és/vagy van itthonról mit vinni magával a dolgozóba).

Hugica később kel, legalábbis ma reggel így történt. Ő még abban a biztonságos tudatban él, hogy nem neki kell iskolába sietnie, ő még csak kísérő, így ő még bátran kelhet vidáman is... Villámgyors öltözködés, fogmosás, és már roboghatunk lefelé a lépcsőház számtalan lépcsőfokán. Még alig múlt 8:25, és már úton is vagyunk. Mindig, vagy legalábbis meglehetősen sokszor késünk, vagy esünk be az utolsó pillanatban, hiába van tőlünk alig két háznyira a suli... ez már-már törvényszerű, hogy aki a legközelebb lakik az iskolához, az érkezik utoljára... pedig mi minden reggel észvesztve sietünk... Quimby is legalább négyszer figyelmeztet reggelente az idő múlására. Lényeg a lényeg, hogy eddig minden nap odaértünk, pedig most kezdjük a harmadik hetet!

Máténak azt hiszem tetszik a suli. Van két kis barátnője, hol az egyik, hol a másik kezét fogva vonul fel az osztályterembe... kis Don Juan :) Kisfiú barátja is van már... viszont ha jól vettem ki a szavaiból, egyikük nevét sem tudja :D... tulajdonképpen minek is, amikor ott a cou-cou (kukucs)?

Az órarend a következőképp alakul így az elején: hétfő-kedd-csütörtök, péntek reggel 8:25-kor érkezés, 11:50-kor távozás. A keddi napot megtoldották egy délutáni órácskával is, 14:30-tól 15:00-ig. Aznap van a mosónapom, úgyhogy úgyis annyit rohangálok egész nap... egy plusz időpont nekem meg sem kottyan! Szerdán nincs iskola... pihenőnap. Kingának is elkezdődött az ovi. Ugyanoda jár, mint ahol Máté kezdett februárban. Kedden, és szerdán délelőtt 8:45-től 11:15-ig. A kedd délelőttöm így teljes magányban telik... van két és fél órám, egyedül. A szerdát meg Mátéval töltöm kettesben. Múlt héten még kipróbáltuk a közös ovizást, nevezetesen a nagyfiút és a kislányt is elvittem ugyanabba az intézménybe, töltsék együtt a délelőttöt, de nélkülem... nem jött be. Drága fiam már túl nagynak bizonyult a kicsik közé... másképp játszik már: lökdösődik, kicsit durvul, és a kisiskolásokra oly jellemzően folyamatosan piszkálja a kicsiket, nagyságának teljes tudatában :D... ezen okból kifolyólag Té eredeti szerdai oviját becseréltük Kingus keddi ovijára.

A francia nyelvtanfolyam, amit kinéztem magamnak, nem működik egyenlőre. Mint kiderült, nincs gyerekmegőrzés náluk. Így kaptam egy következő telefonszámot, ahol is bébiszittert keresnek nekem, városilag támogatva, hogy hasznos tagjává válhassak a svejci társadalomnak. Egyelőre nem telefonáltak, hogy lenne vállalkozó rosszcsontjaim megőrzésére. DE ma reggel felhívott a franciatanár a tanfolyamról, hogy ő majd intézkedik nekem :)... meglepő, úgy tűnik felüdülést jelentene neki, ha iskolázott közönsége lenne. Amikor beiratkoztam a tanfolyamára, ugyanis megkérdezte, hogy jártam-e iskolába... mondom nem tanultam franciát otthon... erre ő: Nem, nem, nem erre gondolt. Jártam-e valaha bármilyen iskolába? Miiiii? Mint kiderült igen sok olyan diákja van, aki egyáltalán nem tanult még iskolában soha, semmit... mondjuk logikus: akiket a teremben láttam, Indiából, Afrikából, Ázsiából jöttek, és nyilván nem a jólét elől menekültek ide. Egy szó, mint száz a tanárnő meglehetősen felderült, látva, hogy egy diplomás tanítványa is akadhat... lehet, hogy ezért lobbizik értem. Meg az is lehet, hogy bárki másért is ugyanígy közbenjárna :) Szóval ügyem sínen van, és már csak várni kell... nem tudom milyen tempóban őrölnek az itteni malmok.

Kingus épp a lábaimhoz telepedve tologatja Thomast és Jamest, a papír babaházban, miközben kiscicát játszik nekem :)