Az odaúton terveim szerint Kingának aludnia kellett... volna... nem tette. Így meglehetősen felfokozott hangulatban, de jókedvűen indult a látogatásunk. Máté a fa vonatpályánál hajszolt sírásba egy kisfiút (mondjuk épp csak egy vonat elvétele kellett hozzá, azt sem durván :)), Kinga az ugrálóvárban kezdett, ahol egy hasonló korú, szintén kék kislánnyal haverkodott össze... állati jól szórakoztak együtt.
Amikor drága kicsi fiam nem volt hajlandó hozzánk csatlakozni, beígértem a hazamenetelt... megadta magát.
Tovább álltunk, megint a kerekes járgányoknál cövekeltünk le... csemetéim elképesztő ügyességgel, és élvezettel vetették magukat a kerékpározás, triciklizés örömeibe. Máté annyira belejött, hogy nem is akart továbbjönni. Kingussal mi már három határon is túl jártunk, túléltünk egy gumiasztalos hisztit (nem engedtem levenni a cipőjét, nehogy beleakadjanak a pici lábujjai a lyukacskákba...), megmenekült egy balesettől, a viharvert játékházban... Té még mindig tekert...
A következő lányos hisztit már nem hagytam kifejlődni... hónom alá csaptam a lányomat, hívtam a fiamat, és kimenekültünk a kocsiba, beteljesítve a bünti-hazamenetelt. Durci, hiszti, mérgesség volt dögivel, de anya nem engedett...
Hazafelé mindkét törpém elszunnyadt... egy mekiben vettem kaját, és röpke 1 óra alatt hazaértünk. A parkolóban vártam az ébredést, megették a hepimíl menüt, és minden kerek volt ismét.
A 4-5-re felmászni már gyerekjáték volt... itthon aztán istenien eljátszottak, a legnagyobb egyetértésben...
Én tudtam egy kicsit takarítani, megtaláltam egy cumit is (2 napja vesztettük el az utolsót), fűztünk nyakláncot, karkötőt, és teszteltük a tegnap, a kiállításon szerzett lépcsőmászót is (azt a rugós micsodát, ami lebucskázik a lépcsőkön). Volt békés fürdés, vacsi... most még egy Dínó Expressz megy, esti mese gyanánt, aztán uccu az ágyba... bünti ide, bünti oda, minden jó, ha jó a vége :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése