péntek...

Pénteken volt az ovis kirándulás, amire minden évben a 4 éveseket viszik... amolyan búcsúzásképp. Reggel a vonatállomáson volt a találkozó, ahonnan kisvonattal mentek fel a hegyekbe, rövid séta, majd egy nagymamánál töltöttek pár órát. Amikor törpéink az óvónénik kezét fogva besétáltak az aluljáróba, elfacsarodott a szívem... olyan pindurkák még!!! Folytak a könnyeim, hogy nélkülem megy már Máté kirándulni, és rettenetesen féltettem... a francia nemtudás még rátett egy lapáttal, hiszen hogyan fogja megértetni magát? Persze alaptalan félelmek ezek... hónapok óta jár a Zöld Egér (Suris Vert) oviba, tehát ismeri őket, és őt is ismerik. De ilyenkor ki tud reálisan gondolkozni??? Kingussal kettesben töltöttük a napot, délután aludtunk is jó két órát... na ennek a hatását ma már nem érzem, de akkor nagyon jól esett :)
Délután 4.20-ra mentünk a nagyfiúért, az állomásra. A sok aggódó szülő már izgatottan várta függetlenedő csemetéjét, amikor - svájci szokás szerint halál pontosan - begördült a vonat. Vigyorgó arcocskák kukucskáltak ki az ablakon. A kis túrázók szaladtak szüleikhez, és hangos csiviteléssel mesélték élményeiket. Meglepő módon még az én törpém is lelkesen mesélt! Nagyon klasszul érezték magukat, ami megnyugtató, és állati jó érzés nekünk is! Visszafelé besétáltunk még apáért, majd hazafelé vettük az irányt. Az én édes, bátor nagy fiam!!!