Nana elutazott :(

Ma reggel Mátét Nana vitte oviba... volt kisebb ellenkezés, de végül mégis úgy döntött, hogy marad, és játszik a gyerekekkel.
Amikor anyu visszaért, elmentünk a turiba, Kingának cipőt nézni. Gondoltam adok egy esélyt, hátha kifogunk valami jó darabot... így is lett. A kicsi lánynak gyönyörű bőr csizmácskát találtunk, amit azonnal felvett, és boldogan sétált benne.
Meglepődtem a turkálón, ugyanis csupa sérült ember dolgozott náluk... Down-kór (és vélhetően egyéb szindrómák is) nyomait fedeztem fel az arcokon... rendkívül jó volt látni, ahogy komolyan dolgoznak, és emberként kezelik őket! Az üzlet áraiból gondolom, hogy az elsődleges cél itt a szociális foglalkoztató jelleg, és nem az anyagi haszonszerzés... azt hiszem otthon is elkélne kicsit több ilyen kezdeményezés.
A rövid séta után hazatértem a negyedikre, amíg Nana Kinguval elment Mátéért az oviba. Összeszedtem az úti túrórudi adagot, és vártam a kis csapatot. Pár perc múlva már együtt robogtunk lefelé a dombról, a vonatállomásra. A genfi gyors pont időben érkezett... Nana felszállt, mi meg integettünk... most megint üres vagyok belül... nincs energiám. Anyuval nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk... van, hogy némán tépázzuk egymás idegeit, pontosan tudva, hogy a másik mit gondol, mit érez... mégis hiányzik, amikor nincs elérhető távolságon belül. Most kicsit honvágyam van, holott tudom, hogy így, és itt nekünk jó... de mégis :)
A vonatállomásról hazafelé bementünk apáért a munkahelyére, és együtt jöttünk haza ebédelni. A tegnap készített cézár-saláta mára istenien összeért! (nyami)
Honvágyam betetőzésére ma a Facebookra feltöltött 5 évvel ezelőtti röpis képeket egy régi csapattársam... most agyalhatok, hogy hol tudnék legalább röplabdázni megint...