Ma reggel indulóban voltunk... kérem Mátét, vegye fel a zokniját (ez már az utolsó csepp volt a reggeli pohárban... volt már Nana rugdosása, rongybabáskodás, szemtelenkedés, szemberöhögés, minden)... nem is hallja amit mondok. Mondom: tízig számolok, ha nem veszed fel addig, akkor itt maradsz!... nem veszi fel... húzom az időt, még vagy negyed órát, de végül csak elindulunk. Látványosan... Máté marad. Anyu lemegy a ház elé Kingával, én a lépcsőházban várom Mátét. 20 percig csak azt hallom bentről hol sírósan, hol követelőzve, hogy "Anya, kérek szépen inni!" (mindig ebbe menekül, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelte)... én várom, hogy végre felfedezze, hogy egyedül maradt... hiszen az a cél ezzel az egésszel, hogy rájöjjön, komolyan mondom, amit mondok... végre hallom kimegy az előszobába. Felfedezte, hogy egyedül van? Nem... nem is keres, csak inni kér (a szobájában az asztalon van az innivalója, csak el kéne vennie, és kinyitni)... aztán leül játszani a szobába. Amikor megint keres egy kicsit, bemegyek... a szobában játszik, örül, hogy lát. Mondom neki, öltözzön fel... vagy legalább hozza ide az előszobába a ruháját, és segítek... nem teszi. Dühösen felöltöztetem. Kis noszogatásra végre megígéri, hogy nem lesz ilyen kis csökönyös csacsi... megölelgetem, megszeretgetem... elindulunk.
Megnézünk megint egy ovit. Kétnyelvű... marha drága. Játszóterezünk a tóparton... önzőzés a hintán... megint veszekedés. Ezután tündérien viselkedik Kingával, együtt játszanak... imádnivalóak.
Na most jön Kingus hisztije... Nem akarok beülni a kocsiba, nem akarom megfogni Nana kezét, nem akarok...
Váltva hisztiznek... kimerítő...
Hattyúkat etetünk száraz kenyérrel... kavicsdobálás...
Veszünk szendvicseket, majd megmásszuk a hegyet.
A hegyi játszótéren piknikezünk, istenien érezzük magunkat! Gyönyörű, melengető napsütés, nyugalom... semmi hangos szó! Utána rövid séta Corsier sur Vevey-ben... Irány haza!
Azóta minden oké.
Gyerekek tündériek!
Hogy lehetne elkerülni az ilyen reggeleket, hisztis napokat?
Hehe, ez jó, ezt a "kérek innivalót" trükköt Miklós is gyakran beveti, főleg esténként, altatáskor. Berendel, kér inni, fogyaszt két kortyot, aztán közli, hogy elég volt. Tapasztalataink szerint az egyetlen jó megoldás az előre menekülés: fel kell csillantani valami pozitívat a gyereknek. ("Gyere Máté, úton odafelé megnézzük a hattyúkat!") Persze az elmélet szép, de gyakorlatba átültetni nem mindig könnyű, pláne ha az ember idegei már fel vannak borzolva, és csak túl akar lenni az egészen.
VálaszTörlésJó kis trükkjeik vannak :D
VálaszTörlésMindenesetre azt hiszem a pozitív ösztönzésen akkor már túl voltunk :D... lényeg, hogy túléltük...